Nemigen tudok hűséges maradni szexuális értelemben, de érzelmileg igen. Lányok, van köztetek olyan, akinek ez nem volna probléma?

Én megértem, amint mondtok, csak furcsának érzem, hogy az elvileg empatikusabb nem lévén mégis átgondolás nélküli azonnali ítélkezést kapok, pedig én tényleg csak ahhoz keresem az utat, hogy őszintén és tiszta szívvel élhessek... és párkapcsolatban.

Valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy 100-ból 100 nő elvárná, hogy csak vele szexeljen egy férfi önszántából?

Jó, biztos vannak férfiak, talán elég sokan is, akik ezt őszintén és örömmel vállalják, de én nem ilyen vagyok. A legtöbb ismerősöm sem ilyen, szóval a kérdés az, hogy mi mit tegyünk?

Kétféle utat látok. Vagy hazugsággal megyünk bele a kapcsolatokba és elhitetjük veletek, hogy a sírig nem érünk más nőkhöz, aztán persze félrejárunk, ahogy az ma is történik mindenhol vagy valóban őszintén megvalljuk, hogy milyen határaink vannak és megpróbálunk egyenes gerinccel egy nyitott párt találni.

A fenti válaszok alapján úgy tűnik, hogy ez utóbbi egy szokatlanul naiv gondolat, így pedig nem marad más, mint a hagyományos módszer.

Amúgy nem mondanám magam olyan fiatalnak, 34 vagyok, de tényleg egy jó értelemben vett párt keresek. Olyan igazi szövetségest, akivel sokkal több tart össze, mint egy lakáshitel vagy holmi múló érzelmek vagy szenvedély. Akire ha ránézel, azt olyan ősbizalommal teszed, hogy az életed a kezébe adnád.

Egy ilyen kapcsolatba nem férhet féltékenység és birtoklási vágy, nem sajátíthatod ki.

Mindegy, abba is hagyom, mert csak kinevettetem magam a naivitásommal.

27-es

Nem, nem az összes nő, hanem hogy akad-e olyan nő, aki belemenne, jobban mondva hogy van-e, akinek nem volna önkínzás ez.

Illetve adódik a kérdés, hogy ha nekem a kényszerített hűség az önkínzás, akkor vajon elvárható-e tőlem, hogy én viszont bevállaljam...