Ki lehet nőni abból, hogy mindig idealizálom az embereket?

Én tudatosan kezdtem ezt. Pl elsőként azzal, hogy a példaképeim mentek a kukába.

Tiniként nekem is voltak bálványaim, de sokszor szembesültem azzal, hogy egy adott ember az akinek mi a bulvár alapján elképzeljük. Illetve sokszor meg is sajnáltam, hogy a híres embernek kb nincs életük, mert azonnal megy az újságba már az is, ha csak a wc-re megy ki. Szóval én berkeztettem ezt az imádatot és ha el is ismerek egy művészt vagy hírességet, az munkásságának szól mindig és nem magának az embernek. Nem is érdekel a magán élete, hogy kit szeretett legutóbb és, hogy hányszor ment ki aznap a wc-re.

A pasikkal meg úgy vagyok, hogy van az a mondás, hogy az ember az idába szerelmesedik bele. Főleg az ilyen szerelem első látásra típusú szerelmeknél, amíg nem ismered az illetőt, addig minden szép és jó tulajdonságot megelőlegezel neki. És persze ez a kép él is, mert az elején még mindenki a jobbik felét mutatja (ösztönösen). Épp ezért én szoktam időt adni a döntésemnek. Tehát meg is tetszik a fiú, akkor is van egy idő amíg megfigyelem, kiismerem. És ha így baárti viszonyban is tetszik amik látok, akkor kezdeményezek. Illetve én a párommal úgy voltam, hogy barátságnak startolt, mindkét részről, de ahogy egyre jobban megismertük egymást úgy szerettünk egymásba. Annyira egy húron voltunk, hogy kár lett volna hagyni veszni az alkalmat. Szóval az lehet, hogy nem éreztem a kémiát és nem is nagyon tetszett elsőre, de idővel kialakult köztünk a dolog, és már 7 éve élünk együtt.