Mit kezdhetnék egy ilyen esetben a külső nyomással?

20 éves vagyok,lassan 21, eddig egy 7 hónapos kapcsolatom volt, végül én szakítottam.

(19 éves voltam, ennyi idősen veszítettem el a szüzességem is, fiú létemre)

A kapcsolatról vegyes érzelmeim vannak, akad szép, de sok rossz emlék is.

Sok mindenben hibáztam, sok mindenben hibázott a barátnőm.

Sajnos egy kisebb trauma is volt számomra a kapcsolat.

Folyamatosan féltékeny voltam,mindig azon stresszeltem,hogy nehogy megcsaljon, vagy nehogy valaki más megkörnyékezze.

Mondjuk ennek volt annyi alapja,hogy a barátnőm normálisnak tartotta,hogy nyíltan beszél arról,hogy ki tetszik még neki, de ő engem szeret (hát nekem ez nem jött be)

Szinte sosem tudtunk kompromisszumot kötni, nem kedveltem a családját sem (kölcsönösen)

Aztán 7 hónap után szakítottam, még bő 2-3 hónapig tartottuk a kapcsolatot, aztán rájöttem,hogy így nem tudok túllépni, összevesztünk, letiltottam, bő 3-4 hónap múlva megbeszéltük, és azóta semmi közünk egymáshoz.

Viszont én most úgy vagyok vele,hogy nem szeretnék újabb kapcsolatot senkivel.Néha ugyan hiányzik egy lány, de csak pillanatnyilag.

A legőszintébb úgy lehetek, ha azt mondom,hogy nem vagyok érett egy komoly kapcsolatra, és amíg ezt tudom magamról, addig nem is keresek párt.

Később szeretnék családot, gyerekeket, de egyenlőre még barátnő sem kell.

Viszont ugye vannak a rokonok, a folyamatos nyomás,hogy mikor hozok már egy lányt, mikor lesz barátnőm,ugye nem vagyok meleg, stbstb, az új barátaim,munkatársaim is kérdezgetik,hogy voltam e már lánnyal, hogyhogy nem akarok barátnőt.

Tudom, ne foglalkozzak velük, nem is szoktam, de azért mégis zavaró, úgy érzem alábecsülnek.

De nekem nem arról szól az életem,hogy minél több trófeám legyen, én beérném egy igazi őszinte lánnyal is, tényleg nem vágyok rá,hogy húzzam a strigulákat.

A magánéletemről meg nem szokásom beszélni, nem azért nem mondok a barátnőmről dolgokat mert annyira tisztelem, hanem mert ez annyira magán,hogy én inkább elfogadom,hogy pl.20-on évesen is szűz fiúnak gondoljanak.

De ugyan így, volt hogy azt mondták kérjen tanácsot anyukámtól valamiben (már nem is tudom mi volt) és arra is azt mondtam,hogy jó rendben, nem pedig azt,hogy anyukám 2 éve meghalt.

Ezek olyan dolgok,hogy nem beszélem meg vagy nem mondom akárkinek, ne sajnáljanak, vagy ne álljanak emiatt másképp hozzám, vagy ne gondolják,hogy hazudok.

De mégis egyre inkább fusztrálnak minden ilyen dologgal, de most az a megoldás,hogy közös képeket mutogatok a volt barátnőmmel,hogy nézd itt az ex-csajom, nézd ez a kép előtt hemperegtünk egy akkorát, amekkorát te sosem fogsz?

Ez kell ahhoz,hogy ne érezzem a nyomást?

Egyre inkább idegesítenek "mások" a véleményeikkel,gondolataikkal.

Én viszont továbbra is úgy tartom,hogy nem kell ilyen dolgokról beszélnem, főleg nem "idegen" emberekkel.