Milyen az ha kimarad a fiatal szerelem?

nekem is kimaradt

nem mondom, hogy jó, de most már úgyse lehet vele mit tenni, így inkább a jelenre koncentrálok

lehet eddig nem volt, de még lehet

Nekem is kimaradt, de ez van.

Szerinted mi az oka, hogy még nem volt komoly kapcsolatod?

24f

Okoz nehézségeket, sok dolgot jóval később, vagy más úton tanultam meg, mint az átlag. De semmi leküzdhetetlen.

Különösebben nem sajnálom - nincs ember, aki úgy lépne a felnőttkorba, hogy semmi hiányosságot nem hoz magával a fiatalabb éveiből. Mindenkinek kimarad ez-az - nekem épp a tini szerelem volt az.

25F

Na most erre nehéz válaszolni, mert akinek ki maradt az nem tudja milyen annak, akinek volt és fordítva...

Mondjuk inkább hátrány, mint előny... Legalább is szerintem... Persze aki meg akar az talál kifogásokat, de hát...

Fiatalon az ember nagyon de nagyon tartozni akar valahová. Na már most, ahhoz, hogy te a társadalom kvázi teljes értékű tagja legyél, meg kell felelned bizonyos normáknak: legyél társasági lény, legyen autód, szeresd a gyerekeket és igen, legyen barátod/barátnőd. Mivel fiatalon meg akarunk felelni az általunk választott közegnek, így szépen elkezdjük elsajátítani azokat a viselkedésformákat, amikor a "belépőjegyhez" kellenek. Emiatt lett manapság annyira elterjedt, hogy tizenegy-két évesek panaszkodnak a szerelmi életük balsikerei miatt. Régen is megvoltak ezek a szabályos, csak másmilyenek voltak. 30-40 éve vigyorognod kellett a pártrendezvényeken, néha-néha mondani valami pozitívat a szocializmusról és utálnod kellett minden nyugatról jövőt, ha ezeknek eleget tudtál tenni, akkor megnyerted a játékot, a társadalom befogadott. Manapság a fent említett dolgok elsajátítása az, ami az elfogadáshoz kell.

Hogy a kérdésre is válaszoljak, ne csak fossam a szót: ha neked kimaradt a fiatal éveidből a love, akkor óhatatlanul fogsz érezni életed végéig (vagy legalábbis, amíg a szenilisség el nem viszi az agyad) egyfajta hiányérzetet. Ezt a hiányérzetet az szociális éned fogja éreztetni veled, ami azt próbálja kommunikálni feléd, hogy "ember, nem feleltél meg anno a szociális normáknak, ezért most éreztetni fogom veled, hogy nem vagy teljes értékű ember". A legtöbb esetben, amikor látsz egy párt kézen fogva menni és irigykedsz rájuk, akkor valójában nem az érzéseiket irigyeled, hanem a státuszukat, mint (valószínűleg) a társadalmi normáknak eleget tevő, azaz elfogadott embereket.

Az ember társas lény. Még a legintrovertáltabb emberek is valamilyen szinten adnak a többi ember véleményére, szóval amikor egyes azt írják, hogy nem érzik, hogy le lennének maradva, akkor jó eséllyel hazudnak. Nekem is kimaradt a szerelem a fiatal koromból, de én egész addig nem éreztem magam rosszul emiatt, amíg el nem kezdtem foglalkozni az emberi természettel. Bennem is megvan az a szurkáló érzés, hogy le vagyok maradva, mert nem teljesítettem azt, amit elvárt tőlem a társadalom és tudom, hogyha ezt elmondom valakinek, akkor ők is automatikusan le fognak engem minősíteni tudat alatt.

7, ez remek.

hány évesen írod ezt?

Fiatalon szerelmes voltam nagyon, de csak visszautasításban volt részem. Kicsi, pattanásos, csúnya voltam tiniként, a lányok szóba se álltak velem.

Amikor tinilányokat látok, mindig eszembe jut az, hogy ők kimaradtak az életemből. Kimaradt a kézen fogva járás, az ölelés, a csók, együtt alvás stb.

Nem a státusz miatt bánkódom, mint ahogyan azt a 7-es leírta, hanem amiatt, hogy nem jött össze, pedig nagyon szerettem volna.

7-esnek igaza van abban, hogy vannak, akik amiatt leminősítenek valakit. Ezek általában jóképű menőcsávók, akik odamennek a nőhöz és igazából mindegy mit mondanak, milyen stílusban teszik azt, külsejük miatt a nő összejön velük, mert ugye helyes és az mindent felülír, főleg tinikorban.

Egyébként 7-es, aki emiatt leminősít téged, az annyit is ér... ne foglalkozz vele.