Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Már ne is számítsak arra, hogy találok olyan személyt akit tudnék szeretni?
Ő mit mond mért nem tudna beléd szeretni?
Csak úgy fogod elfelejteni, ha egyáltalán nem találkozol vele többet. 1 év szenvedés, majd elmúlik, addig viszont ne ugorj bele kapcsolatokba, mert még nem készültél fel a következőre. Fogsz majd olyat találni, aki mindenben jobb lesz.
Amikor legelőször szóba került nálunk a kapcsolat téma, azt mondta, hogy fiatal vagyok még, és félne, hogy csak átverne és kihasználna. Idővel mikor ezekről többet beszéltünk, kiderült, hogy annyira kiszúrtak vele, hogy kapcsolatképtelen és én voltam az első csaj több év után, aki bármit felkeltett benne.
Ahogy telt az idő, egyre több minden derült ki az ő része felől, kedvel, nagyon is, eszméletlenül vonzódik hozzám, ki sem bírja, hogy ne érjen hozzám amikor találkozunk. Idővel ennek az egésznek is végeszakadt, mert azzal érvelt, hogy neki és nekem is rossz ez így és nem tesz jót.
Amikor nekem lett egy kapcsolatom, talán még közelebb kerültünk egymáshoz lelkileg, mint barátok, és ez úgyszintén fordítva is így volt, amikor neki lett barátnője. Érdekes nyáron még arra a lányra egyáltalán nem voltam irigy. De most ez az egész más valamiért. Szeretném is, hogy sikerüljön neki, mert megérdemli, hogy boldog legyen, meg nem is.
Részemről pedig azt veszem észre egyre jobban, hogy igazán nem tud megérinteni senki. Lehetne kapcsolatom, van is rá jelentkező, de sosem találok senkit elég jónak.
És nem a külső miatt, az már rég nem érdekel, hanem a belső értékek, meg néha az intelligencia nem kellő mértékben elegendő ahhoz, hogy egy értelmes beszélgetést lehessen folytatni.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!