Tényleg nem tesz meg egyik fél sem már annyit egy normális kapcsolatért?

Szerintem igaza van a kérdezőnek. Nézzük az arányokat. Nekem volt egy barátnőm, soha nem veszekedtünk. Úgy volt, hogy mindent megbeszélünk de sajnos volt amit nem tudott velem azonnal megbeszélni. Pedig tudta jól, hogy 2 nap múlva minden pillanatban csak rá figyelek. Ő inkább megbeszélte mással, hogy engem elhagy. Minden apró közös pillanatunk, minden kedvesség, minden boldogság és minden együtt töltött idő, amit úgy adtam neki az életemből hogy tényleg mindenben segítettem... és őszintén szerettem... egy ilyen miatt elveszett. Mintha misem történt volna. Hogy lehet ilyet tenni? Elég sokszor elgondolkodtam rajta, hogy akkor ennyit ért a szava? Hogy szeret? És ennyit ért minden amit mondott és csak elhitette velem? Mert én tényleg nagyon szerettem. Ennyi tolerancia szerintem fér egy emberbe ha szereti a másikat. Én nagyon-nagyon sok dolgot elnéztem neki, ő viszont minden apróség miatt kiakadt kicsit olyan óvodás volt a felfogása így utólag visszagondolva. Tényleg minden apróság miatt hisztizett csak nem vettem észre mert nem a viselkedésre hanem az érzésekre koncentráltam, azt akartam, hogy boldog legyen. Amikor láttam rajta, hogy boldog akkor én is az voltam. Elhagyott. Most nagyon boldogtalan. Akkor ez megoldás volt? Nem hiszem el, hogy ennyit ért az egész..

Persze cseréljük le, csak aki sokat cserélget az egy idő után rájön hogy ez egy valamire jó csak: megöregedni egyedül.