Miért van az, hogy aki nekünk tetszik, annak mi nem tetszünk, de akinek kellenénk, az meg nekünk nem kell? Viszont ha mindkét részről első látásra szerelem, akkor az meg általában mégsem tartós?

Az első fele teljesen természetes, hiszen a nagy számok törvénye alapján is 100 férfiból és nőből csak néhány vonzódhat egymáshoz kölcsönösen. Ezzel szerintem semmi probléma nincs, csak meg kell találni a megfelelőt.

Ami a másik felét illeti: én nem hiszek a szerelem első látásra típusú dolgokba. Vonzalom lehet első látásra, szerelem nem. Szerelmes abba tudok lenni, akit ismerek. Minden embernek van egy személyisége, amivel bizonyos típusú emberekkel jól működik hosszú távon, párkapcsolatban, más típusú emberekkel meg nem. Fiatalon még senki nem rendelkezik olyan önismerettel, ami alapján jól tudna választani (legalábbis párkapcsolati téren, hogy el tudja dönteni, ki illik hozzá, milyen személyiségvonásokat tud értékelni és mik azok, amik idegesítik). Ezeket a kompetenciákat csak gyakorlatban lehet megszerezni. Fiatalon az ember csak külső alapján dönt: tetszik, nem tetszik, és ebből jön a "szerelem első látásra" érzés. Aztán van, aki megreked ezen a szinten, van, aki meg továbbfejlődik, és megtanulja észrevenni és kiválogatni másokban azokat a személyiségvonásokat, amikkel hosszú távon együtt tud és akar élni. Már nem akar első látásra szerelembe esni, hanem a kezdeti vonzalom mellett elengedhetetlenné válik, hogy megismerje a másikat.

Azok az emberek találják meg a hozzájuk illő párt, akik erre a szintre eljutnak. Vagy piszok nagy mázlijuk van és elsőre megtalálják véletlenül. Ez sem lehetetlen, hiszen lottónyertesek is vannak...