Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik nem felszínes társat keresnek, miért a felszínes ismerkedési formákat erőltetik?
Én például akkor tudom eldönteni, hogy adok-e valakinek esélyt, ha már kicsit megismerem a személyiségét, tulajdonságait. Társkeresőn, bulikban, utcai leszólításkor azonnal dönteni kellene, ezért mindig nemet mondok, ha előzetes ismeretség nélkül várnak tőlem választ.
Társkeresőn nem is voltam sokáig, mert ott mindig az első randi után kellett volna dönteni. (Volt olyan, akivel barátkozás alakult ki, később már tudtam volna vonzódni is, de addigra ő már mással kavart.)
Nekem azok az ismerkedési formák jönnek be, ahol apránként ismerik meg egymást az emberek, és tényleg a személyiség alapján választanak, mikor már ismerik egymást. Rendszeresen összejáró csoportokra, klubokra, közösségekre gondolok.
Szerintem azok a nők, akik nem a külső, pénz, izomzat, stb. alapján választanak, azok így ismerkednek, és több hetes, hónapos rendszeres beszélgetés után lehet felkelteni az érdeklődésüket. Mégis ezeket a csatornákat kizárják a férfiak, aztán panaszkodnak, hogy a nők felszínesek, mikor esélyt sem kapunk a nem felszínes ismerkedésre.
8: te bevállalnád, hogy hónapokon keresztül csak beszélgetsz, mindkét fél másokkal is ismerkedik és nem tudni, ki lesz végül a befutó?
Mert egy társaságban így működik, minden kötelezettség nélkül lehet egymást megismerni, és csak azok között alakul ki vonzalom, akik tényleg összeillenek és egymást akarják. (Ugyanebben a közösségben most alakul egy másik kapcsolat is, már randizgatnak. :-) )
Elhiszem, hogy te ezt meg azt szoktad. Azt is elhiszem, hogy az első benyomás alapján nem vagy képes-hajlandó eldönteni, hogy jobban megismered-e az illetőt. Az is tény, hogy sok pasi szexre hajt, de azért a randizgatás ismeretlenekkel egy rövid beszélgetés után egy igenis működő dolog.
Szerintem sokunknak, akik komoly kapcsolatot szeretnének, ideális lenne a lassú, bármilyen szándék nélküli ismerkedés egy kisebb ismerettségi körben, de ahogy elhagyjuk a tanrendszert, sokaknak nincs ilyenjük. Most csak párkeresés céljából mindenféle csoportnak-klubnak tagjává válni óriási időpocsékolás, meg minek, amikor ott a buliban-utcán-stb. leszólítás, ami remekül működik. Ha van pici emberismereted, nagyon sokmindent le lehet szűrni az illetőről pár perc alatt.
"Mert egy társaságban így működik"
Nem föltétlenül, egy társaságban is elhivhatnak randizni, én személyesen hamar eldöntöm, hogy érdekel-e egy lány, ha igen, kezdeményezek, nem várok hónapokat, hogy elhalásszák előlem. Párszor tapasztaltam már, hogy az egyik férfi tétlensége miatt a másik lett a befutó, még ha eredetileg az elsőt preferálta a lány.
"Nem a külsőségek vonzanak, hanem a belső, de azt előbb ki kell ismerni."
Engem a külső és belső kábé egyenlő arányban, valószínűleg egyedi eset vagyok. ;D
# 12: Azzal egyetértek, hogy CSAK párkeresés céljából felesleges időpocsékolás bármilyen közösség tagjává válni. De mindenkinek van hobbija, érdeklődési köre, és aki ismerkedik, annak célszerű minden csatornát kihasználni.
A "tanrendszerből" kikerülve is lehet ám tanulni, rengeteg tanfolyam, előadás-sorozat van felnőtteknek is. Aki valamilyen hobbit űz, az is csatlakozhat valamilyen közösséghez, ami ehhez kapcsolódik. (Pl. vannak túrázó közösségek, fotós csoportok, tánctanfolyamok, stb.).
Ezek azért is jók, mert eleve van egy közös érdeklődési kör, kapcsolódási pont.
Nem azt mondom, hogy csak ez a módszer működik, de nekem ez vált be. Úgy, hogy mellette számos más ismerkedési csatornát használtam, voltam társkeresőn, jártam bulizni, utcán is le szoktak szólítani. Leírtam, hogy én nem tudok vonzódni, jeleket adni olyannak, akit nem ismerek. (Persze, nyilván kell valamilyen szintű külső vonzódás is, de nálam ez úgy működik, hogy a külsőt észre sem veszem egészen addig, amíg valakinek nem ismerem a belsőjét. Lehet, hogy ez sokaknak hihetetlen, de ha például utcán leszólít valaki, és utána megkérdezik tőlem, hogy hogy nézett ki, akkor egész egyszerűen nem tudom megmondani. Fogalmam sincs, nem ismerem, nem tesz rám semmilyen benyomást. Azt tudom megmondani, hogy kedves volt, vagy tapló. De ez még édeskevés a vonzódáshoz.)
A párom azt mondja, neki is sokkal könnyebb volt így, elvárások nélkül ismerkedni velem, mert nem kellett megfelelni vélt, vagy valós elvárásoknak, nem kellett arra törekednie, hogy a lehető legjobb formáját hozza. Biztos lehet benne, hogy olyannak fogadom el, amilyen, mert volt lehetőségem megismerni az igazi énjét, és abba szerettem bele, nem egy elképzelt ideálba. Nálunk ez működött, ezért bátorkodtam javasolni másoknak is, de persze szokás szerint jönnek a kifogások.
Hangsúlyozom, ez EGY lehetőség a sok közül. De aki azt várja, hogy a belsőjébe szeressen bele a nő, az ne zárkózzon el ezektől a lehetőségektől.
# 18: Valószínűleg ez az alapvető gondolkodásbeli különbség köztünk... én már nem akartam random próbálkozni, rossz kapcsolatom volt éppen elég, olyan társra vágytam, akivel tényleg összepasszolunk. És úgy voltam vele, hogy inkább leszek évekig egyedül, ha nem találok ilyen társat, de nem megyek bele kompromisszumos kapcsolatba.
Helyette éltem az életem, jártam társaságba, foglalkoztam a hobbijaimmal, a fejlődésemmel, új emberekkel ismerkedtem, és nem akartam görcsösen párkapcsolatot.
És a kötetlen ismerkedésből, társasági életből fél év alatt lett olyan kapcsolatom, amilyenre vágytam.
"A "tanrendszerből" kikerülve is lehet ám tanulni, rengeteg tanfolyam, előadás-sorozat van felnőtteknek is. Aki valamilyen hobbit űz, az is csatlakozhat valamilyen közösséghez, ami ehhez kapcsolódik. (Pl. vannak túrázó közösségek, fotós csoportok, tánctanfolyamok, stb.).
Ezek azért is jók, mert eleve van egy közös érdeklődési kör, kapcsolódási pont. "
Tény, hogy van lehetőség társaságot találni, de felnőttként munka mellett én pl. fárasztónak találnám az ilyent, és csupán párkeresés céljából ilyenekre járni meg nem érdemes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!