Tényleg a nők nem tudják megindokolni hogy miért utasítanak vissza egy pasit a pasik viszont igen?

Ezeknek az indoklás nélküli kikosarazásoknak a nagy része valójában egyszerűen megindokolható, csak épp nem mondják ki, mert attól félnek, hogy megbélyegeznék őket, ha kimondanák az igazat. Hogy mik is ezek? A legalapvetőbb például az, ha nem vagy társasági ember, ez után következik az, ha nem vagy eléggé vonzó. Engem rengetegszer neveztek már lányok jóképűnek, javarészt a fiatal éveimben, de érdekes módon amint megtudták, hogy nincs iwiw-em (akkoriban az volt a facebook), illetve, hogy csak néhány (de amúgy nagyon közeli) barátom van, egyből visszahőköltek. Tudtam nagyon jól az okát, akárcsak ők maguk is, de sose mondták ki, mindig valami olyan blőd hülyeségre hivatkoztak, hogy "bocs, de nem értem a kémiát", meg "nincs meg az a plusz", az örök kedvencem pedig a "nem érzem melletted nőnek magam?", szóval ahelyett, hogy kimondanák a valós okokat, inkább behazudják azt, hogy egy megmagyarázhatatlan dolog miatt nem lehet semmi kettőnk között. Rengeteg olyan szerencsétlen madarat láttam már, akiket hasonló módon küldtek el, ugyanúgy szabadkoztak a megmagyarázhatatlan misztériumra, holott valójában az okok olyan prózaiak voltak, mint például az adott srác nem volt elég vonzó, nem tudott elégséges szociális "skill"-t felmutatni, nem osztotta a kor divat- és viselkedéssablonjait és így tovább...

Nagyon is jól tudják és ha akarnák, akkor meg is tudnák magyarázni a visszautasításuk okait, csak ahhoz meg túlzottan álszentek és nem akarnak úgy tetszelegni, mintha sekélyes módon válogató emberek lennének, így inkább egyfajta kegyes hazugságot alkalmaznak és azt állítják, hogy egy emberileg megfogalmazhatatlan dolog miatt nem jöhet össze a dolog. Ez az egész olyan, mint a Mikulás meg a szülők. Úgy 3-4 éves korig a gyereknek azt hazudják, hogy a cipőjébe egy a fizika törvényeit rendre megszegő, dagadt, cukor- és szívbeteg öregember pakolja a táblás csokit meg a mogyorót, a gond ott kezdődik, hogy idővel már el kell mondani, hogy valójában apu vette a csokit és rakta a csizmába, de egyes szülők ezt egészen sokáig nem hajlandóak elárulni, mert attól félnek, hogy a gyereknek a szüleiről alkotott pozitív képe összeomlik. Na ugyan ez van a nők nagy részével (szándékosan nem azt írom, hogy az összessel).

Én általában meg szoktam indokolni, megbántom vagy sem, ha épkézláb okot adok a szakításra, akkor ő is könnyebben fogadja el és lép tovább.

Ennek ellenére van, amikor tényleg nem tudok ennél értelmesebb indokot mondani, mint amiket itt felsoroltál, kérdező. Van, amikor a sráccal semmi probléma nincs, de én valahogy mégsem tudom szeretni. Nincs semmi konkrétum, amire rámutathatok, hogy EZ az a hibád, ami miatt nem szeretlek, mert egyszerűen csak nem. És biztos vagyok benne, hogy férfiaknál is előforduló jelenség, amikor egy csinos, kedves, aranyos lány áll előttük, és ők mégsem érzik azt a _valamit_, ami kellene a holtomiglan-holtodiglanhoz.

Miért nem tökmmindegy az ok?

Ha nem sorozatosan érnek elutasítások valszeg tényleg csak annyiról van szó, hogy adott lánnyal nem működött a dolog, mert nem jöttél be neki eléggé.

Viszont ha többen is lekoptatnak és alapvetően megválogatod kinél próbálkozol be, vagy tetszel nekik, és utána meggondolják magukat, lehet az egyikkel komolyabban el kéne beszélgetni, hogy bizti nem valami nagyon konkrét zavar benne.

Amúgy sztem ez a nőknél úgy van, hogy elég sok férfivel el tudnák magukat képzelni, még akkoris, ha nem jön be nekik 100%osan, így adnak egy esélyt, hátha villant valamit a pasi (ugyanez a másik irányba). PL. múltkori randira relatíve jóképű (de nem esetem) srác megérkezett, folyamatosan magáról beszélt, el is döntöttem, hogy nem köszönöm. (kb 1 óra múlva léptem volna legszívesebben )Más okokból feljött ez a téma, visszajeleztem neki, mondta hogy sokszor megkapja...

Na hát onnantól kezdve váltott, elkezdett engem is kérdezgetni, hagyta, hogy szóhoz jussak, végére rendesen rámhajtott, randiról úgy mentem el, hogy ezt nagyon szívesen folytatnám.

(Más kérdés, hogy ő nem akarta... nem adott indokot.)

A visszautasítást szerintem nem kell megindokolni, nem tetszik, és kész. A szakítást, egy létező kapcsolat után már azért lehet, és illik is megindokolni.

Ha ismerkedésről beszélünk, akkor van, hogy tudom, miért nem akarok vele kapcsolatot, de ha nem kérdezi, akkor nem fogom részletezni, máskor meg én magam sem tudom, hogy miért, de nem. Vagy teljesen hidegen hagy, vagy rosszabb esetben kifejezetten ellenszenves. Nincs konkrét oka, nem bántott meg, nem viselkedett neveletlenül, nem buta, nem kövér, ennek ellenére nem érzem, hogy bármi közös lenne bennünk. De ezzel nincs semmi baj szerintem, nem kezdhetünk kapcsolatba az összes emberrel, aki nem buta, nem kövér, és akivel minden rendben van.

Igazad van, ha legközelebb elbocsájtok valakit, akkor csak annyit mondok neki, hogy "tudod hol az ajtó...", elvégre mi a bánatért is kéne nekem magyarázkodnom. Mellesleg ez annyira tipikus érvelési hiba, mármint azt feltételezni egy állítás kiírójáról, hogy rá is igazak a leírtak (csak így zárójelben jegyzem meg, hogy ebből az emberek többsége másodikos korában kinő), bár végül ebben az esetben nem beszélhetünk érvelési hibáról, hisz a személyeskedés nem érvelés. Legközelebb spórold meg az időd és csak simán kurväzd le az anyámat, úgy egyszerűbb lesz azt kommunikálnod, hogy "egy műveletlen suttyó vagyok, aki nem tud érvelni".

Az a gond a nők nagy részével, hogy úgy tekintenek a férfiakra, mint kutyákra, egy kutyának meg nem kell megindokolni, hogy miért verték el a seggét a nadrágszíjjal, hisz ő egy kutya, a kutyába meg kár a szó. Nem hiszel nekem? Gondolom nem, de ez csak egy költői kérdés. Kérdezz meg X nőt és X férfit, lehetőleg heterókat, hogy a visszautasításaiknál mit mondott nekik a másik nem képviselője. Látatlanba megmondom neked, hogy a férfiak fejéhez csak valami értelmetlen blablát vágtak csak, vagy még annyit se. Én ezt megcsináltam már, rászántam 5 hetet, az eredmények alapján írom ezeket.

A lepontozásomat, ami valószínűleg be fog következni, természetesen nem kell megindokolni, hisz minek is tartoznál elszámolással nekem, elvégre egy kutya vagyok, örüljek neki, ha kapok némi csontot, da?