Mennyire jellemző hogy megalkusznak már a 30 év körüli nők?

30 év körül még talán tényleg korai.

Én is mindjárt 31 vagyok, és utóbbi években nem sikerült egy normális párkapcsolatot kialakítanom. Nem mondom, hogy nem aggódok picit, viszont biztosan nem mennék bele egy olyan kapcsolatba, ahol nem érzek semmit, ahol nem vonzódom a másikhoz, ahol nincs meg az összhang. Ennek szerintem semmi értelme, akkor már inkább maradok egyedül... Meg nem hiszem hogy már teljesen elkéstem volna, 31 év még nem a világ vége. Gyerek már jó lenne lassan, de azért nem mindenáron.

Azt hogy mi lesz, ha 7-8 év múlva is ugyanitt tartok, azt nem tudom. De szerintem érzelmek nélkül akkor sem fog menni...

Kérdező, én kész vagyok feláldozni a gyerekkel kapcsolatos terveimet, ha nem jön össze olyan kapcsolat, ami boldoggá tesz. Az igényeim nincsenek a csillagokban, ezen nem múlik, én most 30 vagyok, de az elmúlt jó pár évben, a 20-as éveim nagyrészében nem társkeresésre koncentráltam, egyenesbe kellett hoznom az életemet, a körülményeimet, olyan dolgok merültek fel, amikbe bármilyen párkapcsolat hamar befuccsolt volna.

Megalkuvásba azért nem megyek bele gyerek miatt, mert az a gyereknek ártana legtöbbet. Ha esetleg úgy alakulna, hogy a megfelelő párkapcsolat nem jönne össze, de anyagilag állnék elég stabil lábon, inkább örökbefogadáson gondolkodnék, viszont pillanatnyilag nem állok úgy, hogy ezen komolyabban gondolkodjak. Egyelőre nem érzem úgy, hogy kétségbeesnék, rengeteg más célom és megoldandó problémám is van, ami kitölti az életemet.

35 feletti gyermektelen, szingli barátnőimnél azt látom, hogy nem, nem alkusznak meg.

Van, aki egyre magasabbra teszi a lécet, mert a kapcsolataiban azt tanulta meg, hogy nem érdemes kompromisszumot kötni.

Van, aki inkább nem ismerkedik, és berendezkedik a szingli létformára (vagy ha nagyon gyerekre vágyik, akkor felcsináltatja magát egy egyéjszakás kapcsolatban).

De megalkuvást eddig még senkinél nem tapasztaltam.

Ha pedig van már gyerek... na akkor kerül igazán magasra a léc! Én elváltként ismerkedtem, és tényleg nem voltam hajlandó megalkudni, amíg olyan férfi nem került az utamba, aki mindenben megfelel az igényeimnek, elképzeléseimnek.

Nem tudom, én pont ellenkezőleg. Mostmár nem adnám egy szintnél alább, és az egykor "bálványozott" pasijaimnak alighanem pár nap/hét után kiadnám az útját.

Megtanultam, hogy a rossz kapcsolat mennyivel rosszabb a magánynál. Megtanultam saját magammal békében együtt lenni. Megtanultam elszórakoztatni magam.

Nem alkudnék meg többet, akkor sem, ha egyedül maradnék hosszabb távon.

Régebbi már 30 éves szingli barátnőim közül (3) egyiket sem látom, hogy megalkudnának. Mindegyik akar házasodni, és akar gyereket is, de csak a tökéletes férfival. (Aki nekik tetszik)

29 éves vagyok, én sem alkudtam volna meg semmiképpen, de nekem a gyerek nem volt betegesen célom az életben, mindegy kitől csak legyen alapon. Úgy voltam vele, ha megtalálom a nagy őt, aki megfelel minden igényemnek, (ez 24 évesen meg is történt), tőle szeretnék gyereket, de ha nem lesz hát nem lesz. Az élet ettől még nem áll meg.

2 olyan nőt ismerek akik megalkudtak.

Az egyik 29 éves, férjhez ment egy olyan pasihoz akit nem szeret, ezt minden családtag tudja is, csak azért hogy legyen aki segít nevelni a gyerekét (aki 1 éjszakás kalandból van). Orrba szájba megcsalja a nő. A férj csak az után kezdte csalni, hogy kiderültek a feleség pasiügyei. Folyton megy a veszekedés, a nő egyszer a férje egyik nőügye után elégette a ruháit is.

A másik nő 26 éves, 8 éve kapcsolatban, abból 4 éve menyasszony. Saját bevallása szerint titokban teherbe akar esni, hogy jobb legyen a kapcsolata. Hiába mondták neki, hogy ettől csak még rosszabb lesz, nem hallgat senkire.

Kb ennyi.