Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akiknek nincs barátjuk/barátnőjük azoknak miért nem? Illetve miért nem próbálnak keresni?
Azért nincs barátnőm, mert nem vagyok elég jóképű/gazdag.
Próbáltam, erre ment rá jópár évem, nem volt sikeres. Még ha lelnék is egyet, több pénzt, időt, és energiát öltem már bele mint amennyit visszakapok, ergo nem éri meg.
Nem zárkóztam el az exem után teljesen a lehetőségtől, de nem is éreztem úgy azóta, hogy azok között a körülmények között működőképes lett volna egy kapcsolat. El kellett telnie néhány évnek, hogy egyenesbe hozzam az életemet, különben megvolt a kockázata, hogy ugyanaz megismétlődik bárkivel, ami vele megtörtént. Akármennyire próbálnak az emberek toleránsak lenni, amíg nincsenek éles helyzetben... Egyik függő helyzetből másikba csöppenni meg nem akartam. Különben meg kitöltöttem az éveimet mással, nem keseredtem meg, pedig nem volt egyszerű. Mostanra állok készen arra, hogy jöhet, ha úgy alakul (és talán valami alakulni is látszik éppen, szóval bizakodó vagyok, hátha, most jó szériám van).
Egyébként soha nem görcsöltem rá a társkeresésre, nekem olyan erőltetett volt a társkereső is, a legtöbb beszélgetőpartneremmel úgy éreztem, mint hogyha egy vizsgán lennék és válaszolni kellene egy tesztsorra... Az exemet is társkeresőn ismertem meg ugyan, de ő valahogy annyira nem a sablont hozta, hogy kitűnt a tömegből. De a körülmények nem voltak olyanok, hogy egy évnél tovább tartson, megoldani meg nem tudtuk.
Eddig nem volt fontos számomra, és nem fektettem elegendő energiát a keresésbe. Volt pár nő, aki próbálkozott nálam, de túl vak voltam, hogy észrevegyem a jeleket.
Csak is az én hibám, hogy nincs barátnőm. :( Ezen próbálok most javítani.
22/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!