Kötnétek kompromisszumot, lejjebb adnátok az elvárásaitokat a helyemben?

Huszonéves egyedülálló anya vagyok. Mióta csak megszületett a lányom, egy kapcsolatom volt, meg pár szeretőm, és néhány folytatás nélküli randim, de vagy 40 felettiek voltak, többnyire gyermekkel, vagy eszméletlenül csórók, annyira, hogy nekem kellett volna eltartanom még őket is, vagy még nem zárták le az előző kapcsolatukat, vagy a gyerekemmel viselkedtek kiábrándítóan, vagy féltek az elköteleződéstől, vagy csak dugni akartak, stb.

Most megismertem egy srácot, aki végre korombeli, mindössze 2 évvel idősebb. Se gyereke, se volt felesége, se kutyája, se macskája. Fantasztikusan jól bánik a lányommal, első pillantásra megkedvelték egymást. Közel sem tehetős, de nincsenek megélhetési gondjai. Kedves, figyelmes, előzékeny. Szexi, sportos, jól működik köztünk a kémia, az ágyban is összhangban vagyunk. Megbízható. Ha azt mondja, délután 6-kor felhív, akkor biztosra vehetem, hogy 6-kor hív, és nem fél 7-kor, 8-kor vagy 10-kor. Mindig állja a szavát. Van közös hobbink. És nem sajnál pénzt, időt, energiát, figyelmet szentelni nekem. Eddig minden tökély. Csak egy a bibi: cseppet sem intellektuális lény. Mondhatnám egyszerű, mint a faék. Az egy dolog, hogy ő iskolázatlan, míg én tudományos pályára tartok épp. Ennek még önmagában nem kellene gondot okoznia. Még azon sem akadnék fenn feltétlenül, hogy nem tud helyesen írni. De az nagyobb gond, hogy nem tud a sorok közt olvasni, nem érti a többrétegű társalgást, csak a primér üzenetek mennek át neki, és a többféle nézőpontba helyezkedés nem természetes attitűdje. Nem mentes az előítéletektől, leheletnyi hímsovinizmust is felfedezni vélek benne, és az elmondása alapján volt már, hogy hőzöngve, agresszívan kezelt egy konfliktust (ugyan nem nőkkel szemben, de akkor is...). Egy szó mint száz, egy egyszerű pasas ő, aki bár odaadó és családcentrikus, és még meglehetősen vonzódom is hozzá, de nem teljesíti minden téren az elvárásaimat. Elképzelem, ahogy bemutatom a barátaimnak, kollégáimnak, és ilyenkor nagyon cikinek érzem. Túl maximalista vagyok? Lejjebb kellene adnom? Kompromisszumot kötnöm? Tudnék, ha akarnék. Ha maradéktalanul boldog nem is, de nyugodt, biztonságos és sok szempontból élvezetes lenne az élet vele. Ha az intellektuális téren szerzett hibapontjait nem számítjuk, nagyon is főnyeremény. De sajnos így... Túl kritikus vagyok? Az lenne a helyes, ha adnék egy esélyt a dolognak? Vagy pont akkor döntenék jól, ha hallgatnék a kétségeimre, és inkább lezárnám vele a randizgatást? Még csak bimbódzó románc fázisban vagyunk, néhány együtt töltött éjszakával, de napról napra jobban sodródunk bele a kapcsolatba. Órási fegyvertény az ő oldalán a gyerekszeretete. Ugyan nem pótapát keresek a lányomnak, de azért szeretnék még gyerekeket. Benne meg tudnék bízni, jó apa lenne. Nehéz ügy... Bárcsak varázsütésre kikupálódhatna!