Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elvált hölgyek, működhet hosszú távon egy ilyen kapcsolat?
Férfiként egyedül nevelem a gyermekemet. Próbáltam komoly párkapcsolatot kialakítani, de sajnos nem ment. Elköltözni nem tudok, hozzám pedig a párom nem tudott költözni több okból sem. Így kevés volt az együtt töltött idő, jöttek a problémák, egyikünknek sem volt jó már.
Nem vagyok fiatal, túl vagyok a 40-en, nem akarok már újra családot alapítani.
Arra gondoltam, hogy ebben az élethelyzetben egy olyan fajta kapcsolatot tudnék élni, ami kötetlenebb, ami mellett tudjuk élni a gyerekkel a saját életünket. A párom pedig kvázi barát lenne jelen az életében, nem pedig mint pót-anyuka.
Tudom, hogy a nők fejében ennek hallatán felvillan a piros lámpa, hogy csak ingyen szexet akarok ilyen körmönfont módon. Való igaz, a szex tényleg hiányzik, de nem szexkapcsolatot szeretnék. Csak egy lazább kapcsolatot, ahol nem költözünk egymáshoz, nem kell a gyerekeknek alkalmazkodnia életvitel-szerűen a másik félhez. Én tudok úgy szeretni egy nőt, hogy a szabadidőnkben együtt vagyunk, csináljuk a dolgainkat közösen, segítünk egymásnak. Nekem a nagy szerelem már nem hiányzik és nem is tudnék sülve-főve együtt lenni valakivel, már csak azért sem, mert feladataim vannak a gyerekkel.
Egy ilyen kapcsolat vajon opció hosszútávon pl. egy elvált nő számára, aki szintén egyedül neveli a gyerekét, gyerekeit, vagy csak az én agyszüleményem és valójában nem működhet?




















10 év után is összeköltözhettek, ha a gyerekek felnőnek.
Nem könnyű, de meg fogod találni azt az embert, aki a hosszútávú célért lemond a rövidtávú együttélésről.
Nekem is sikerült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!