Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elvált hölgyek, működhet hosszú távon egy ilyen kapcsolat?
Férfiként egyedül nevelem a gyermekemet. Próbáltam komoly párkapcsolatot kialakítani, de sajnos nem ment. Elköltözni nem tudok, hozzám pedig a párom nem tudott költözni több okból sem. Így kevés volt az együtt töltött idő, jöttek a problémák, egyikünknek sem volt jó már.
Nem vagyok fiatal, túl vagyok a 40-en, nem akarok már újra családot alapítani.
Arra gondoltam, hogy ebben az élethelyzetben egy olyan fajta kapcsolatot tudnék élni, ami kötetlenebb, ami mellett tudjuk élni a gyerekkel a saját életünket. A párom pedig kvázi barát lenne jelen az életében, nem pedig mint pót-anyuka.
Tudom, hogy a nők fejében ennek hallatán felvillan a piros lámpa, hogy csak ingyen szexet akarok ilyen körmönfont módon. Való igaz, a szex tényleg hiányzik, de nem szexkapcsolatot szeretnék. Csak egy lazább kapcsolatot, ahol nem költözünk egymáshoz, nem kell a gyerekeknek alkalmazkodnia életvitel-szerűen a másik félhez. Én tudok úgy szeretni egy nőt, hogy a szabadidőnkben együtt vagyunk, csináljuk a dolgainkat közösen, segítünk egymásnak. Nekem a nagy szerelem már nem hiányzik és nem is tudnék sülve-főve együtt lenni valakivel, már csak azért sem, mert feladataim vannak a gyerekkel.
Egy ilyen kapcsolat vajon opció hosszútávon pl. egy elvált nő számára, aki szintén egyedül neveli a gyerekét, gyerekeit, vagy csak az én agyszüleményem és valójában nem működhet?










Elvált nőként kerestem hasonló kapcsolatot, de feladtam.
Elsődleges szempont, hogy a másik a közelben lakjon, hiszen egyikünk sem szeretne költözni. Ez igencsak lecsökkenti a potenciális partnerek számát. Ha még egyéb paraméterek alapján is keresgélek, amik számomra fontosak, például nemdohányzó, nem iszik rendszeresen, stb, akkor nagyjából ki is esett mindenki 15-20 km-es körzeten belül.
Jön még hozzá az eltérő munkarend, egyéb elfoglaltságok, és máris ott tartunk, hogy hétköznap alig maradna idő egymásra, jóformán csak este. Hétvégén meg ott vannak a gyerekek, és ha csak nem akarunk nagy közös családi programokat, akkor az is kiesett. Amennyiben elképzelhető, hogy a gyerekeknek is el kell egymást viselni egy légtérben, az felvet újabb problémákat. Például, hogy a partnernek milyen korú gyereke van, mennyire egyeznek a nevelési elvek (magyarul más neveletlen kölykét nem fogjuk elviselni, bocsi), mennyire elkerülhető az én gyerekem-te gyereked, főleg a fegyelmezés során. Egyszerűen túl komplikált.
Vajon 20 km-es körzeten belül hány ilyen (esetemben) férfi lehet? Nos: nulla.
Másrészt meg nőként nagyon is az a tapasztalatom, hogy a férfiak esetében a barátság extrákkal nagyon is csak a szexet jelenti érzelmek és sallangok nélkül. Azt hiszik, hogy minden reggel a jó reggelt, szépségem, hogy aludtál sablonüzenet bőven elég, este meg menjek át dugni, van egy üres fél órája. Aztán halálosan besértődik, mikor elküldöm a p..ba, a frigid qurvától kezdve minden vagyok, ha nekem ennél több érzelem kell.
Túl sok a macera, a buktató, a végén megint csak én sérülnék érzelmileg. Egyszerűen nem éri meg.










#4
A csak szex az csak szex. Én nem erről írtam. Vannak szabad hétvégéim, szabad napjaim. Fontos az elérhető közelség, egy fél órás autózás után talán hétköznap, ha a munkarendünk megengedi, lehet 2-3 órát értelmesen eltölteni hétköznaponként is. Vagy az a baj, hogy szeretnék intim kapcsolatot is? Ha nem költözünk össze, akkor csak szexelni lehet az együtt töltött időben? Nem hinném.




















Simán. A barátnőmmel így vagyunk. Otr is, itt is 2 gyerek. Nem vagyunk sülve főve együtt, de amikor igen, akkor jól érezzük magunkat.
48f 50n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!