Vannak itt olyan fiatal nők, férfiak, akik azért nem találnak párt, mert nem kellenek senkinek? Hogyan viselitek lelkileg?

Nem tudom mennyire kellenék vagy nem kellenék, eddig 2 nővel ismerkedtem komolyabban mindkettőből lett kapcsolat. Mégis többségében egyedülálló voltam, jelenleg 4 éve.

Inkább az a baj, hogy nehezen ismerkedem.

35/f

Én nem az hogy nem kellek senkinek hanem csak olyanoknak kellek akikkel pl nem tudnék lefeküdni hozzányúlni sem.

Vagy olyanoknak akik vonzanak ugyan, de csak kihasználnak, vagy pár évet vannak velem aztán lelépnek.

Azt volt nehéz elviselni pl társkeren hogy na ez is szexre megy akkor törlöm, az házas foglalt nőcsalo ingyenlyukat keres azt is tórlöm, ez igénytelen ronda foga sincs azt is torlom, vagy nem irnak semmit csak hogy "szia" es en szórakoztassam mindig mert nem adnak bele semmit azokat is törlöm es sehol egy normális, ezt már nem bírtam elviselni így kiregeztem.

Már nem remenykedek abban sem hogy na majd az életben random szembejon vki. Nem jön.

Én már belefaradtam. Otthon tespedek tornázok youtube meg a melo van, meg a gondjaim a lakassal vagy rokonokkal vagy a főnökkel, más munkakereséssel es ennyi az élet. Éltem már kint is itthon is többvárosban. Már nem is pattogok.

Bennem feladás van elengedtem de komolyan energiám sincs már meg nem is hiányzik az sem hogy amikor randizok vkivel azon kattogjak, hasznalgat e ez is csak pár évre aztán otthagy(akár gyerekkel), vagy nőzik vagy kesobb derul ki foglalt e meg stb.

Az első randik megismerés nekem már nem az izgalom hogy juj találkozom a szerelmemmel hanem csalódások csak. Na ez is hülye vagy sértődékeny sérült vagy kihasználós vagy drogos vagy bármi.

Nincs már enegrgiám.