Egész életben egyedül élni nagyon rossz?

Miért gondolod, hogy sosem lesz senkid?

Esetleg írd meg, mik szerinted azok a tényezők, amik meggátolnak abban, hogy legyen egy srác/nő melletted, aki őszinte kapcsolatot akar fenntartani veled.

Én 45 éves vagyok, és bár most nem vagyok kapcsolatban, de szeretnék még és akarok is. Ne add fel! Én is többet voltam egyedül mint kapcsolatban. De általában akkor jön, amikor épp nem görcsölök rá.

Én sem vagyok nagy dumás, meg átlagos külsőm van.

Igen rossz. Hogy csak az anyád van meg rokonok meg maximum is csak a gyereked.

Es ez volt az élet.

Kb megszületni sincs értelme ilyen életre szerintem.

Szerintem mindenki nagyon jól tudja, hogy vannak olyan emberek akik egyedül fogják leélni az életüket (leszámítva amit #3 is írt).

Szóval erre is megvan az esélyed, de még mindig van esélyed 27 vagy. Még korai feladni.

Én épp ellenkezőleg voltam. Totál elkönyveltem már egész korán, gyerekkortól kezdve, majd kamaszkoron át, majd hasonló korban mint te már pláne, hogy én egyedül leszek mindig, agglegényként. Erre rendezkedtem be, mert tudtam, éreztem magamon én is, hogy nem vagyok jó kapcsolatteremtő. Elfogadtam, hogy én ilyen vagyok.

Aztán a sors vagy bármi úgy hozta, hogy nem kellett nekem lépnem, 26 éves koromban jött egy akkor 19 éves lány, aki kiszemelt magának és ő kezdte az ismerkedést, a kezdeményezést. Na, onnantól könnyen ment.

Mindez közel 20 éve volt, azóta is a feleségem, vannak gyerekeink is, de!

Ez volt eddig a szép része a dolognak, hogy akármennyire nem terveztem, szép, stabil kapcsolatom lett, gyerekekkel, stb.

Ám nekünk most teljesen más gondunk van, az a nagy gondunk, hogy ennyi idő után, soksok év házasságban, 40+ éves korban, már viszonylag nagyok a gyerekek, kicsit mindketten amolyan életközépi válság szakaszban vagyunk. A feleségem nagyon fiatal volt, amikor a feleségem lett (20 sem volt még), és nekem sem volt komolyabb párkapcsolatom néhány nagyon rövid kapcsolaton kívül.

Ez is nehéz helyzet és nehéz időszak, hogy úgy tudjunk együtt maradni (mindenképp szeretnénk), hogy ne sérüljön senki. Se mi, se a gyerekek.

De visszatérve a kérdésre, vannak, akiknek úgymond az egyedüllét van megírva, ha te úgy érzed, hogy ez nem így van és szeretnél párkapcsolatot, akkor próbáld megérteni, hogy mi a gond. Azt írod, hogy nem vag, jó kapcsolatteremtő, akkor próbálj abban fejlődni. Ha amúgy nem vagy kellemetlen a lányok számára, akkor erősítsd magad ebben.

Attól függ, hogyan állsz hozzá. Nekem voltak kapcsolataim, mind rosszabb volt a másiknál, összességében mindtől rosszabbul éreztem magam, mint egyedül, aztán meg rettegtem hogy egyedül maradok és úgyse akar senki komolyan.

De aztán rájöttem, hogy ehhez is ugyanúgy kell állni, mint minden máshoz: ha valamiben a boldogságod/sikered/projekted mástól függ, sose fog sikerülni. Így ebben sem szabad attól függened, van-e valakid vagy sem.

Annyi de annyi tehető dolog van az életben, új hobbikat kipróbálni, jó könyvek, projektek, barátok, amik boldogságot hoznak az életbe.

Én még azon is gondolkoztam, hogy ha ugyan úgy egyedül leszek a 30-as éveim közepén, akkor co-parentinget csinálok esetleg egy férfival, aki szintén gyereket szeretne, vagy egyedül vállalok (nyilván, ez nőként egyszerűbb).

Onnantól, hogy egyedül megtalálod a békét és a boldogságot, minden csak hab a tortánná válik, a nők/férfiak is. Aztán az is lehet, hogy pont akkor sodor feléd valakit a sors.