Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Mégis igazuk van az inceleknek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mégis igazuk van az inceleknek?

Figyelt kérdés

Nem hittem az inceles dolgokban egészen addig, amíg el nem kezdtem csak úgy poénból bezélgetni lányokkal, kipróbálni, mire megyek velük. Összesen 6 lánynál pfűróbálkoztam. Mind olyanok voltak, akikről tudom, hogy azon viszonylag ritka példányok közé tartoznak, akik jól néznek ki, de éppen nem foglaltak, magam se értem, hogy találtam 6 ilyen fehér hollót.


Élőben kíséreltem meg beszélni velük. 2 a 6-ból kb. azonnal elhajtott. Amikor megtudakoltam, mi az oka, azt mondták, ne is húzzam az idejüket, ők lúzerekkel nem állnak szóba, és kinézet alapján ők egyből megmondják, ki a lúzer. Én nem vagyok egy adonisz szerintü, és a ruháimon is látszik, hogy nem méregdrága, márkás holmik, ők csak olyanokkal beszélnek. Ez két barátnő volt, az egyik kifejezetten jó kinézettel, a másikat közepesnek mondanám.

A harmadik lány,akivel beszéltem, kedves volt, elég jól elbeszélgettünk. Aztán elhívtam egy kávéra. Azt mondta, ne haragudjak, ő sejti, mire megy ki a játék, és szeretné azonnal elvágni a dolgot: ő csak kigyúrt fiúkkal randizik, mert ő is kondiba jár, és számára csak az ilyen elfogadható. Nem volt csúnya lány és csinos is volt, de nem is Palvin Barbi azért.


A következő egy valamivel átlagosabb, de szintén nem csúnya lány volt. Vele is eljutottam eddig a pontig, sőt, meg is beszéltünk egy randit. Aztán megkérdezte, milyen autóm van, és hogy azzal érte tudok-e menni. Elmondtam neki, hogy nincs autóm,mert környezetvédő vagyok, de elektromos autóra gyűjtök, és néhány éven belül lehet, egy legolcsóbb Tesla ára össze is gyűlik. Hirtelen ekkor eszébe jutott, hogy mégsem ér rá, és az azutáni napjai is nagyon zsúfoltak lesznek, de majd jelentkezik... csak sajnos elérhetőséget nem adott magához, és az enyémet se kérte el. xD


Tudom,nem akartok itt regényeket olvasni, így leírom, hogy volt még 2 lány, akik azt mondták, nekik a kigyúrtak kellenek, az utolsó pedig annyit mondott, jó volt velem beszélgetni, de külsőre nem vagyok az esete, így max barátozik velem. Milyen kegyes, hogy erre hajlandó. xD


6-ból ez bizony 0. Tudni kell rólam, hogy vékony alkatom van valóban, kinézetre van, aki szerint helyes, jóképű (50+-osok szerint leginkább xD), mások szerint ronda vagyok, ez talán természetes. Határozottan nem vagyok incel nomenklatúra szerint chad, de nem is stacykkel beszéltem most, hanem többnyire átlagos vagy kicsivel átlag feletti lányokkal.


Azt is tudni kell, hogy egyetemen oktatok és kutatok természettdományos területen, doktoranduszként, van egy csoportom az egyetemen, akiknek órát tartok,ők ismernek, nyilván nem náluk próbálkoztam, hanem más,ismeretlen lányoknál. Ugyan 27 vagyok,de kinézetre inkább 20-nak látszom, vagy gimisnek is elmennék,tehát túlkoros stalkernek biztos nem néztek,ilyet nem is mondott senki.

Nem volt eddig soha semmilyen kapcsolatom, de azt hittem, ez rajtam múlik,és bármikor lehet, ha én úgy akarom és teszek is érte, normális vagyok, stb. De arra nem számítottam, hogy még az esélyt se adják meg nekem, és tényleg olyan indokok miatt, amiket az incelek is felhoznak... Szóval, érdekes kísérlet volt... Kontrollnak egy chad se jött volna rosszul. xD



szept. 28. 00:35
❮❮ ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... ❯❯
 151/457 anonim ***** válasza:
100%
Olyan, hogy ideális világ, nem létezik. Próbálkoztak vele, annak pár millió halálos áldozata lett. Lásd kommunizmus, fasizmus, vagy éppen az őrült liberalizmus. Nem kéne beteg eszmék mentén átreformálgatni a világot, csak hogy éppen nektek jó legyen.
okt. 5. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 152/457 anonim ***** válasza:
0%
Mondom 1990-2020 ideális világ, a történelem fénykora.
okt. 5. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 153/457 anonim ***** válasza:
85%
Hiába idealizálod, nem úgy voltak akkor sem a dolgok, ahogy te gondolod. Akkor is nő nélkül lettél volna, csak a '90-es években nem tudtad volna hol elpicsogni.
okt. 5. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 154/457 anonim ***** válasza:
88%

150 a minden milyen remek és a minden egy kalap szar felfogás közt ott van a normalitás. Én tudom, hogy nagyon sok dolog szar a világban, van, ami a saját életemben is nehézség, de azt is felismerem, mennyi minden kellemes. A világ, vagy az ország dolgaira nem igen van ráhatásom, így igyekszem minimalizálni azt, amennyire hat rám, nem igazán foglalkozom közélettel, politikával, más országok helyzetével csak amennyire elengedhetetlen. A magánéletemben annál inkább tevékeny tudok lenni, hogy kényelmessé, kellemessé tegyem a magam számára és erre fordítok is rengeteg időt és energiát.

Nem mindenki tapsikol, aki nem mélabús sündisznó. Az, hogy milyennek látod, éled meg a világot, csak azon múlik, hogy min van a fókusz. Ha ebből morális kérdést akarsz csinálni, jogodban áll, de attól, hogy te egy morális pódiumra állsz és szerinted kiemelkedsz, még nem biztos, hogy a többiek alattad vannak bármiben.

okt. 5. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 155/457 anonim ***** válasza:
8%

Pedig igenis léteznek alap erkölcsi és intellektuális normák.

10 parancsolatnál kezdődik minden, de már azt sem sikerül az embereknek betartani...

okt. 5. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 156/457 anonim ***** válasza:
86%

156 soha nem is sikerült. A vallásosság megint külön téma. Én meg lettem keresztelve, rá lettem "ösztönözve" az elsőáldozásra is, de nagyon nem vagyok vallásos. A 10 parancsolat az, ami. A jogrendünk alapja, a szokás és normarendszerünk gerince (volt), amit soha senki nem tartott szó szerint, különben nem a pajzánkodásról és megcsalásról, hazugsàgról, gyilkosságról, lopásról szólnának a viccek, szólás, közmondások, népi költések, mondák, stb.

Te komolyan elhiszed, hogy volt olyan kor, mikor a 10 parancsolatot betartották?

okt. 5. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 157/457 anonim ***** válasza:
0%
Olyan kor volt, amikor a társadalmi norma volt betartani.
okt. 5. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 158/457 anonim ***** válasza:
78%
158, az utcán esetleg, amíg volt szemtanú. Bármikor aláírom, hogy ma már nagyon messze vagyunk a 10 parancsolattól, csak nem gondolom, hogy akkoriban, mikor nyilvános megaláztatás járt mindenért így sunnyogtak az emberek, sokkal jobban be lett volna tartva. Csak mindenki sutyiban csalt (kívánta más asszonyát) lopott, paráználkodott stb. Nekem nem hiányzik az, hogy még ennél is jobban megjátsza magát mindenki. Így se sok igaz reakció, mondat van jelen egy átlag hétköznapi interakcióban. Nekem fura, ha valaki visszasírja azt a kort.
okt. 5. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 159/457 anonim ***** válasza:
0%
1990-es, 2000-es évekre gondolok én, nem a középkorra. A 10 parancsolatot nem csak vallási parancsként kell kezelni, abba alap emberi normák vannak leírva, amik távol állnak a mély vallásosságtól. És igen, 90s, 2000s években Európában még nem volt menő piti gengszternek, utcagyereknek, narkósnak, hedonistának lenni úgy mint most.
okt. 5. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 160/457 anonim ***** válasza:
78%

#153

Idealizálni egy olyan kort, amiben nem éltél, egyszerűen butaság.


#156

A Tízparancsolat semninek sem volt a kezdete, már a kereszténységet megelőző kultúrákban és mitológiákban voltak hasonló erényrendszerek. Ilyen volt az ókori egyiptomiak szív próbája, ahol negyvenkettő parancsolatnak kellett megfelelni.

Illetve már a kor emberei se tartották be ezeket, szóval teljesen feleslegesen hozod fel ezt érvként. Amúgy sem a legjobb megközelítés egy olyan vallást felhozni, amiben a nők közel sem voltak egyenlőek a férfiakkal és sokkal jobban keretek közé voltak szorítva. Okkal csökken a női hívők száma jobban, mint a férfiaké.

25/N

okt. 5. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!