Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi a normális korkülönbség egy kapcsolatban?
Rövid távon nagyjából mindegy a korkülönbség.
Hosszabb távon, komoly kapcsolatra, statisztikailag a minél kisebb korkülönbség a nyerő. Volt pár kutatás erre vonatkozólag, hogy a minél kisebb volt a korkülönbség a két fél között, annál valószínűbb az, hogy sikeres lesz mondjuk a házasságuk. Persze millió egyéb faktor is szerepet játszik ebben. Talán az lényegesebb, hogy ugyanott tartsanak az életben, hasonlóak legyenek a céljaik. Pl. hiába 30 éves mindkét fél, ha az egyik már családot akar, a másik pedig még évekig nem akar erről hallani sem.
Ha az egyik fél még szórakozna, bulizna, a másik pedig már inkább megállapodna, gyereket nevelne.
Szüleim között 8 év van és már 35 éve házasok. Szóval náluk a kis korkülönbség nem játszik szerepet. Bár minél idősebb a két fél, szerintem annál elhanyagolhatóbb akár nagyobb korkülönbség is.
Egy 25 és egy 20 éves között még óriási különbségek lehetnek, egy 40 és 50 éves között már nem biztos, hogy olyan nagyok ezek.
Alapvetően azt szokták mondani, hogy a férfiak később érnek, azért van sok 18 éves csaj jóval idősebb pasikkal.
Amúgy szerintem +-5 év teljesen oké.
#10-el értek egyet.
Egy felnőtt ember döntse el maga mi a jó neki.
Ne másokra hagyatkozzon.
Hú ez nagyon változó.
Kb. a környezetemben mindenféle korkülönbségű kapcsolatot látok.
Van ahol működik 20 év különbséggel is, van ahol a 7 év is sok, van ahol 2-3 év különbség van és még is szakítanak rendszeresen és újabb és újabb párjuk van.
Ez nem csak a kor.
De igen ha felnőttek, döntsék el maguk. Ahhoz, hogy bármi is kiderüljön, meg kell ismerni a másikat.
(ez ugyanúgy minden korosztályban)
Előző vagyok. Nyilván, itt nem működött volna a dolog a 11 év korkülönbséggel, ha a férfi pár éven belül családot akar, a nő viszont erre csak a 30-as évei közepén hajlandó.
De ha az ő céljaikat nézzük, így volt ez jó. A nő tudta, hogy már nem "élni" akar, hanem még 30 előtt megszülni mindkét gyerekét. Ha mondjuk 23 évesen egy 25 éves férfival jön össze, az nem biztos, hogy késznek érezte volna magát erre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!