Ki mit tenne ebben a helyzetben?

Nőként, ha legalább átlagos vagy külsőre akkor kvázi végtelen lehetőséged van.

A férfiakat alapvetően nem érdekli a karriered, hogy mennyire vagy sikeres ebben. Pontosabban nem ez lesz vonzó számukra, hanem a nőiesség, kedvesség, empátia készség és hogy alapvetően érdeklődő légy, lehessen veled beszélgetni, legyél nyitott.

Regisztrálsz egy társkeresőre és végtelen lehetőséged lesz ismerkedni, nyilván válogatnod kell. A legjobb pasiknak, akiket jó eséllyel jobbra húzol csak dugni akarnak majd veled és valószínűleg pár alkalom után (ha megadod nekik amit akarnak) otthagynak.

Valóban sokan vannak akik minden mindegy alapon fognak nyomulni rád, de biztos vagyok benne, hogy sok normális srác is próblkozna, csak sajnos általában őket észre sem veszik.

Vedd észre az átlagos, normális férfiakat is és nyiss feléjük. NEM garantált, hogy ők nem fognak otthagyni és megbántani, de abban biztos lehetsz, hogy a jóképű, kigyúrt, jó testű, magas srácoknak nem te leszel életük szerelme.

Én 35 éves koromig éltem az életemet, utána megházasodtam mert gyereket akartam.

Az az igazság hogy úgy lepukkantam mint a sz@r.

8 éves vagyok házas, 7 éves a gyerekem.

A munka, a háztartás, a főzés, minden minden az én vállamon.

Mert a férjem munka után (irodai), beül a fotelba zabálni.

A gyerekem szanaszét pakol, koszol, belekeni a fotelba a zsíros kezét.

Gerincsérvem lett a nyakamon , a derekamon.

Ha most lennék újra 35 , elegánsan visszautasítanám a férjem.

Dolgoznék, meg lenne mindenem, lakásom ugyanúgy, buliznék, tisztaság venne körül és azzal szexelnék akivel akarok….

Az a baj hogy mivel a társadalom elvárja így én is beálltam a sorba.

Elhiheted hogy százszor elmondtam neki, százszor megkérem naponta hogy dobja ki a csokipapírt, tegye el a játékait , legalábbis amikor már otthagyja a nappali közepén és mással foglalkozik.

Szélmalomharc! Napi vita. Hidd el hogy bele lehet fáradni.

Verni pedig nem akarom a gyerekem, mert engem sokat bántottak a szüleim annak ellenére hogy a takarítás az enyém volt 9 éves koromtól és meg is csináltam, nővérem dolga pedig a húgunk etetése, pelenkázása volt.

Emiatt nem akarom bántani.

Amúgy a nővéremnek ugyanúgy tele van a faca , hazaér a munkából és lesnek rá a 17,24 éves gyerekei a férjével együtt hogy mi lesz a vacsora…

És rengeteg ilyen nő ismerősöm van. Mind panaszkodik a lusta, trehány társára, gyerekére.

Mikor hallottál pl a munkahelyeden olyan beszélgetést pasik között hogy mit fognak főzni?

Soha!

Mindegyiknek van otthon egy barom aki megcsinál helyettük is mindent.

Nekünk nem csak a munkahelyünkön kell teljesíteni hanem a négy fal között is.

Rohadtul nem mennék férjhez és össze sem költöznék senkivel, ha újra kezdhetném az életemet.

És a legrosszabb az egészben hogy boldog voltam.

Rengeteget nevettem, nem stresszeltem amikor egyedül éltem.

Ezt az energiát, ezt az életerőt akarják a férfiak otthonra.

Volt egy exem aki arról ábrándozott hogy majd amikor összeköltözünk, miket fogok főzni, mennyire elege van a takarításból, sz@r egyedül.

El is hagytam.

A férjem meg egyszerűen csak udvarolt. Behálózott.

Még dolgozni sem tudtam sokáig mert azzal flexelt hogy az ő munkája milyen fontos, nem kell nekem is dolgoznom mert a gyereket nem tudnánk megoldani, kellek otthonra.

Na elértem hogy végre dolgozhatok, nagy dolog már ez is.

Vissztekerném az időt és örökre egyedül akarnék maradni.

Szexelgetnék, randizgatnék de semmi több. Semmi komoly kapcsolat!