Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ki mit tenne az alábbi helyzetben? Kinek van szerintetek igaza?
Tegnap este 8-tól egészen háromnegyed 10-ig párom telefonon játszott. Majd készülődtünk háromnegyed 10-kor a lefekvéshez, de akkor jutott eszébe, hogy elfelejtette, hogy rövidnadrágjával kapcsolatban valamit el szeretne intézni és akkor akart hozzáfogni telefonos fénynél.
Mondtam neki, ami eddig nem volt fontos, az ráér reggelig, akkor több fény van és akkor meg tudja csinálni.
Erre gyerekesen felhúzta magát, megsértődött és olyanokat vágott a fejemhez, hogy beleszólok az életébe, meg azt se tudom, hogy mit beszélek.
Most is felhívott telefon, hogy sajnálja ami este történt, viszont tőlem is megbánást várt, mert beleszóltam az életébe. De mire? Én valami rosszat csináltam? Szerintem semmit.
Most erre mi a fenét csináljak? Egy 39 éves elméletben felnőtt férfiről van szó.
Mit tanácsoltok, mit csináljak?
Teszel neki egy bunkó megjegyzést, majd ilyeneket írsz, hogy erre gyerekesen felhúzta magát.
Mit kellett volna tennie?
Tűrni, hogy folyamatosan oltod, beszólsz neki?
Neked nem társ kell, hanem egy szobanövény, amit oda raksz, ahova akarod.
Két dolgot jegyeznék meg.
1. Te sem a lehető legbarátságosabban szóltál, hanem olyan stílusban, amiben benne volt a visszacsapás lehetősége. Simán megkérhetted volna, hogy "bocsi, de aludni szeretnék, és zavar a telefon fénye." De te eleve piszkálódóan szóltál hozzá. Ezek után miért csodálkozol, ha hasonló stílusban reagál?
2. Ez a "beleszólsz az életembe", meg "bocsánatot kérek, de elvárom tőled is" dolog viszont nagyon, de nagyon nárcisztikus jellemre vall. Éretlen, játszmázó, és valamilyen szinten elnyomó. És persze az ilyen "bocsánatkérés" az nem őszinte. Egyrészt: bizony ha valaki jár valakivel, akkor annak van beleszólása az életünkbe. Nyilván nem olyan szinten, hogy onnantól jogszerűen irányíthat minket, de igen, van véleményezési joga azon kérdésekben mindenképp, amik mindkét felet érintik. Az együttélés erről is szól. Másrészt: ez tipikusan egy elnyomó jellem, aki betegesen fél attól, hogy valamit a másik fél mondjon meg.
Hogy mit csinálj? Azt nyilván neked kell eldöntened, de én nem járnék egy ilyen beképzelt bunkóval.
#4
Abban mi a bunkó megjegyzés, hogy ha valami eddig nem volt fontos, az simán ráér reggelig is? Elfelejtette..ez van, megesik az emberekkel.. akkor majd reggel megcsinálja.. nem élethalál kérdésről van itt szó.
#5
Köszönöm. Sokszor azt érzem, hogy ha bármit is kiejtek a számon, ami esetleg nem tetszhet neki, azonnal kiforgatja a szavaimat és jön ezzel a durcis szöveggel. Meg úgy érzem, hogy konfliktuskerülő is.
Lassan már ott tartunk, hogy nem lehetnek nézeteltérések, de egy ilyen kijelentésből is már 3. világháború tört ki.
#6
Az a baj, hogy eddig nem volt ilyen, vagy csak nem vettem észre. 10 éve vagyunk együtt és ebből lassan 6 éve is élünk együtt. Viszont eléggé traumatizált családból származik, és úgy érzem, hogy hiába ment el szakemberekhez, annyira belerángatja saját magát a mély depresszív múltjába, ami kihat a jelenre, hogy én ezzel már nem tudok mit kezdeni. A tegnapi is az a szint, ami már nekem nagyon magas. Egyszerűen nem tudok vele mit csinálni.
Az, hogy elfelejtett valamit, az nem azt jelenti, hogy addig nem volt neki fontos. Fontos dolgot is el tud felejteni az ember.
Amúgy figyelmes volt, hogy a telefon fényénél csinálta, és nem gyújtotta rád a villanyt. Szerintem 10 óra még nincs olyan későn, hogy ne tudtad volna türelemmel kivárni, amíg babrál. Ha nálunk ilyen történik, mert történik, akkor én inkább azt mondom a férjemnek, gyújtsd fel a villanyt, úgy egyszerűbb és gyorsabb, vagy segítek neki. Lehet, hogy szakadt volt a nadrágja vagy foltos, és másnap nem akarta úgy felvenni.
De ilyen pitiáner dolgon így összeveszni! Valami más gond is lehet ott!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!