Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha 30 fölött vagyok, és még nem volt hosszútávú kapcsolatom, mennyire reális, hogy még legyen, és megházasodjak, családom is legyen?
Tudom, hogy elvileg semmi lehetetlen nincs benne, de mégis arról van szó, hogy ez egy teljesen más életforma, mint amit eddigi életemben megszoktam, és már túl vagyok azon az életkoron, amikor az embernek ez az életformaváltás természetesen jön és könnyen alkalmazkodik hozzá. Nem éltem még együtt valakivel, nem osztottam meg az életemet valakivel, nem osztoztam valakivel az ő problémáin is. Nem tanultam meg ezt a fajta alkalmazkodást, másik életébe beletanulást.
Most 32 vagyok. Félek, hogy elszállt felettem az idő. Ahogy nyilván az se véletlen, hogy eddig nem volt ez meg. Rengeteget randiztam, de csak nagyon rövid párkapcsolataim voltak, és abból se sok, mindezt szorongásos betegség miatt. Nagyon szeretnék ebből kitörni, de ehhez olyan minőségi változás kellene, kb. ki kellene, hogy cseréljék a lelkem, ami nem tudom, mennyire reális, hogy eljöjjön az életemben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"már túl vagyok azon az életkoron, amikor az embernek ez az életformaváltás természetesen jön és könnyen alkalmazkodik hozzá. Nem éltem még együtt valakivel, nem osztottam meg az életemet valakivel, nem osztoztam valakivel az ő problémáin is. Nem tanultam meg ezt a fajta alkalmazkodást, másik életébe beletanulást"
Ez egy nagyon reális probléma, de mindenképpen jó jel, hogy ez tudatosult benned, így már van is rá lehetőséged, hogy ha úgy adódik akkor tudj rajta változtatni.
Viszont ahogy az első kommentelő is írta, fontos lenne, hogy magadat rendbe tett.
Úgy veszem le az életedben, hogy 30 éves elmúltál és még nem voltál szerelmes, ez eléggé furcsa és biztosan van valami oka.
Ha vágysz a szerelemre akkor én ennek okát próbálnám meg előszőr kideríteni és biztosan pszichológushoz mennék.
30 felett nem áll meg az élet. Nyilván nehezebb mint huszonévesen, de simán megoldható.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem lehet rá esélyed, jó, hogy tudsz önreflexiót gyakorolni!
Konzultálj egy szakemberrel!
Minden jót kívánok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az incelnek üzenem, hogy ugyanúgy van valami gikszer a 30 fölött nem elkelt pasikkal is, mint a nőkkel. Az igazán normálisan 30 alatt elkelnek.
Persze ez nem azt jelenti kérdező, hogy ne is lehetne semmi, csak valószínűleg van valami benned amin meg dolgozni kell.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"30 felett nem áll meg az élet."
Csak egy "kicsit" lelassul. Akkor már nem az önfeledt bulizásról szól az élet, akkor már jönnek a felelősségek, társadalmi elvárások, stb. Aki nem tud nekik megfelelni, az egyedül marad. Ilyen ez.... Na persze ne búsulj, most még 30 évesen egyedül vagy, majd 40 évesen keress újra társat, amikor a mostani házasságok felbomlanak. Addig marad a magány. :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"hogy 30 éves elmúltál és még nem voltál szerelmes, ez eléggé furcsa és biztosan van valami oka."
Igen, az, hogy nem volt kibe szerelmesnek lenni. A szerelemhez két ember kell.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"szorongásos betegség miatt. Nagyon szeretnék ebből kitörni, de ehhez olyan minőségi változás kellene, kb. ki kellene, hogy cseréljék a lelkem, ami nem tudom, mennyire reális, hogy eljöjjön az életemben."
Az orvosod mit mond? Rá hallgass. És minél komolyabbnak tűnik egy kapcsolat, annál inkább legyél nagyon őszinte, ne rángass bele senkit anélkül, hogy tisztában lenne az állapotoddal!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!