Miben változott meg az elképzelésed/véleményed a párkapcsolatról miután megtapasztaltad, hogy milyen is?

Hogy alapvetően nem lesz jobb az ember élete tőle. Tehát az elején jó eseten lesz egy többnyire felfelé ívelő szakasz, a "rózsaszín köd" ideje, amikor minden tök jó, imádjátok egymást, mindent meg tudtok beszélni, majd egyre rosszabb lesz minden és a borzasztó az egészben, ha tudod, hogy nem rajtad múlik a dolog. Amikor hiába csinálsz te bármit, hiába próbálsz meg javítani a helyzeten, próbálsz kommunikálni, megoldást találni, de egyszerűen a másik fél abszolút passzív/elutasító vagy szimplán csak a kiutat keresi a kapcsolatból. Férfiként az ember logikával és észérvekkel próbál a dolgokhoz állni, de amikor rájössz, hogy a nők abszolút ellenkezően működnek, akkor nem tudsz igazából mit csinálni. A vonzalom olyan dolog, hogy vagy van, vagy nincs és könnyen el is múlik. Ha másik fél nem érdekelt ennek fenntartásában akkor mindegy, hogy TE mivel töröd magad, nem fog szelérni semmit.

Nekem ez volt a legrosszabb az egészben, a tehetetlenség. ÉN hiába akartam volna még fenntartani a kapcsolatot, megpróbálni megbeszélni a dolgokat, "megjavítani" az egészet, ha az exem nem volt vevő erre, mert már nem talált vonzónak, ahogy ő mondta "már nem szerelmes".

Szóval én imádtam őt végig, a mai napig vele lennék ha tehetném, de ő a végére már a pokolba kívánt inkább és abszolút úgy állt hozzám, mintha valami undorító szardarab lennék. Na ez a legrosszabb dolog talán amit az ember átélhet.

Azóta nem is volt senkim és szerintem nem is lennék képes megbízni sem senkiben.

Vágyom a párkapcsolatra, de inkább csak ilyen elméleti, idilli síkon, amely tudom hogy nem létezik vagy ha igen, akkor 99,99999%-al nem számomra.