Ha tetszem egy lánynak úgyis a tudtomra fogja adni valahogy?

mi lenne , ha rákérdeznél, pl van egy olyan érzésem tetszem neked, nem hagy nyugodni, igy megkérdezem, hát max azt mondja, sajna tévedtél, de aranyos vagy hogy megkérdezted, de van a barim, neki nagyon bejössz,Ha bunkón válaszol, legalább tudod nem sokat vesztettél, normális nö , ha esetleg nem tetszel neki, akkor se válaszol bunkón, mert nem akar megsérteni, meg az egy pozitiv, hogy tetszik:), meg fontosnak érezted, hogy elmond.Egy próbát megér, nem fog agyonütni.Ha hirtelen zavarba jön, és nem tud válaszolni, ö is félös, nem baj, majd lehet 1-2 hét mulva válaszol, igen neki is tetszene...

Senki a világon rajtunk nem segít, ha mi magunk nem segítünk.

Az fáj hogy nem diplomás mérnök ugye?

Figyeld a jeleket.

Tipikusan az ilyen emberekből lesznek később azok, akik még 45 éves korukban is egyedül vannak, rosszabb esetben a saját anyjukkal élnek, és idővel beletörődnek, hogy egyedül is maradnak. És ezt nem gúnyosan írom, hanem inkább sajnálattal és lemondóan. Ismerek több ilyen férfit. A sült galambot nem lehet várni, mert általában nem a nők fognak felszedni téged. Én nőként nem gondolom a 21. században sem, hogy nekem kellene aktívan kezdeményeznem, mintha én lennék férfi. Nem kell feltétlenül "jelekre" várni. Ha valaki szimpatikus, tetszik, akkor igen is kezdeményezned kellene. Nem randit első körben, hanem általános emberi közeledést, beszélgetést. Akár munkahelyen, akár baráti társaságban, akár bármilyen összejövetelen. Ha akkor nyitottak rád, utána lehet direktebben is próbálkozni, randit kérni. Ha meg nem nyitottak, akkor simán mész tovább. Én azt érzem, valahol oda jutottunk, hogy nagyon ki van ez sarkítva. Egyszerűen már nem tudnak, nem mernek az emberek spontának, nyitottak, oldottak lenni, és egyszerűen első körben emberként közelíteni a másikhoz. És ez elég nagy baj, mert a világ legtermészetesebb dolga lenne. Én ugye nő vagyok, 20 évesen úgy alakult ki egy párkapcsolatom, hogy távolsági buszon ismerkedtünk meg. A férfi kezdeményezett. Ugyanazon a vonalon jártunk az egyetemre a távolsági busszal, így minden héten egyszer ugyanazzal a busszal utaztunk. Először megszólított, és segített felvinni a bőröndömet. A következő alkalommal arrafelé ült, amerre én, és kicsit beszélgettünk. Ez miért lenne letámadás? Ha normális az illető, miért utasítanék el egy beszélgetést? Normális emberi dolog beszélgetni. A harmadik ilyen alkalommal pedig randira hívott. És itt nem egy "leszólítással" indult a dolog, hanem egy természetes, normális emberi kontaktussal. Az a baj, hogy manapság sokan már ilyesmire sem képesek. Pedig ellenkező esetben jóval kevesebb magányos ember lenne. Ebben a példában arra hiába várt volna az illető, hogy én "jelezgetek" neki, mert a buszon lévő emberek közt nekem fel sem tűnt, mielőtt oda nem jött, hogy segítsen a bőrönddel.

Már megtette, csak te nemfogtadaz adást.