Ha az embernek huszonéves koráig nem lesz párkapcsolata, akkor hagyni kell a fenébe az egészet?

"Olyannak aki nem tudta."

Hát de ha egyszer egyértelmű? Ha látszik a viselkedésén hogy még csak nőt sem érintett? Ha olyan félénk hogy el sem lehet képzelni róla hogy valaha volt nővel?

"Ennyire életképtelen nem lehetsz"

Pedig de, és nem vagyok az incel közösség tagja, nem hibáztatom a nőket, hisz ki akarna egy ilyen szerencsétlennek kikezdeni mint én?

Tehát temessek el jó mélyre minden negatív gondolatot és érzést és próbáljam elviselni az életet amíg meg nem halok. Hidd el, próbálom, de néha kitörnek belőlem ezek a gondolatok. Pedig meg lennék én elégedve az életemmel, de egész egyszerűen képtelen vagyok lemondani arról hogy barátnőm legyen, hiába próbálom. Egész egyszerűen ha meglátok egy párt az utcán egyből eszembe jut hogy én sosem fogom megtapasztalni azt amit mások igen és ez csak még tovább rombolja az egyébként sem létező önbizalmam.

De egyébként a való életben nem viselkedem így, csak online. Valahová ki kell ezt adni, mert beleőrülnék. Ilyenkor állandóan elsírom magam azon hogy milyen szerencsétlenség vagyok.

Vannak közeli ismerőseim, vannak barátaim, de őket nem akarom terhelni ezekkel a gondjaimmal mert így is olyan negatív vagyok hogy állandóan rettegek mikor hagynak magamra. Amit teljes mértékben meg is értenék, de akkor is félek attól hogy teljesen magányos leszek és akkor megölöm magam. Egyszer majdnen megtörtént.

Igen, most jön majd a menj pszichológushoz... Az hogyan segít? Mert azon kívül hogy el akarja hitetni velem azt ami nem igaz semmit nem csinál. Ha egyszer nem vagyok normális ember akkor nem tudom magamnak azt hazudni hogy én is olyan vagyok mint mindenki más. Látom, gyerekkoromtól fogva fura voltam, kitaszított, magányos. Nem érzem magam a világba illőnek. Jártam pszichológushoz, pénzkidobás volt. Nincs értelme. Az életnek sincs. Élni is csak azért élek mert van egy-két ember akiknek hiányoznék. De ha végül rájönnek ők is hogy menthetetlen eset vagyok, már semmi sem állíthat meg...