Kevésbé attraktív nő/férfitársaim, hogyan vezetitek le az esetlegesen évek óta tartó a szeretet- és szexhiányotok?

16-os: exemmel bont "buliban" ismerkedtem meg. Pontosabban volt a városban egy rendezvény, elég sok ember van ilyenkor mindenfelé és úgy találkoztunk. Attól még hogy valaki eljár bulizni nem lesz rossz ember és nem fog egyből csak alkalmi dugó partnert keresni folyamatosan.

"úgy veszem észre, hogy aki ennyire magányos mint itt pár ember, annak barátai sincsenek"

Nekem vannak barátaim. A legtöbbjüket 10+ éve ismerem és egy elég jó, összetartó közösség. Ettől még a nőket nem fogom érdekelni.

"Először magadat fogadd el, menj el szakemberhez, sok önismeret."

Én elfogadom magamat, ismerem magmat. Tudom hogy milyen dolgok érdekelnek, milyen emberekkel fogok tudni jól kijönni. Ettől sem fogom érdekelni a nőket, senki nem akar velem a másik nemből szóba állni.

A szakember dologhoz meg annyit, hogy totál nem hiszek abban, hogy egy vadidegen emberhez beülök több ezer vagy inkább tízezer ft-os órabérért és majd bármi hasznosat fog tudni mondani. Az hogy ott hümmög valaki nekem méregdrága pénzért, nem gondolom, hogy megoldást jelenthet bármire is.

(Jó mondjuk az igaz, ha minden pénzem elmegy erre, akkor utána kénytelen lennék látástól vakulásig melózni, szóval nem lenne időm "depressziósnak" lenni...)

"Vannak erre megfelelő könyvek/emberek/videók amit tudnak segíteni."

Kétlem. Ha az ember nem hisz ilyenekben (márpedig én nagyon nem hiszek), akkor nem segítenek az ilyen dolgok.

Amikor exemmel összejöttem is eléggé mélyen voltam, az az év kifejezetten szar volt számomra. Ő húzott ki a gödörből, bár lehet pont ez volt a gond, hogy úgy jöttem össze valakivel, hogy igazából nem voltam rendben lelkileg, mentálisan.

Érdekes egyébként mert mindig akkor voltam úgymond sikeres, legalábbis magamhoz mérten, amikor a legnagyobb szarban voltam és semmi sem volt rendben az életemben. Pl. mint mondtam amikor exemmel összejöttem minden szar volt: meghalt egy rokonom, aki nagyon közel állt hozzám, szarul ment az egyetem, nem láttam értelmét. Pénzem, munkám nem volt és azt se tudtam, hogy mégis mi a francot kezdjek az életemmel.

A covid időszak után volt egy hasonló helyzet. Nem sokkal előtte szakított velem a csajom, eléggé magam alatt voltam, szartam mindenre, folyamatosan ittunk haverokkal (sokszor még hétköznap is), minden idiótaságban benne voltam, balhéztam egy csomószor és érdekes módon ekkor is hirtelen érdekelni kezdtem a nőket. Nyilván magamhoz mérten.

Aztán úgy voltam vele, hogy ez így nem mehet tovább, és visszaálltam "normálisba". Azóta totál észre sem vesznek, a kutyát nem érdeklem.

"Ha a kinézeteddel van bajod, hát azon is lehet változtatni…kérj segítséget!"

Nem hiszem, hogy vissza fog nőni a hajam. A kopaszság meg szarul áll ennyi.

De oké, elfogadom, nem olyan abszolút ellehetetlenítő probléma ez sem, mert sok kopasz/kopaszodó embernek van párja. De én amikor tényleg jól néztem ki akkor se nagyon érdekeltem a nőket, így meg végképp nem.

Akit érdekelnék is inkább választ mást.

Azért az ritka akinek direkt bejönnek a kopaszodó férfiak. Maximum beletörődnek ebbe, elfogadják.

"Sok “nem szép” embernek hamarabb van párkapcsolata, mint annak, aki szép de önbizalomhiányos."

Mitől legyen "önbizalmam" (akármit is jelentsen ez) ha évek óta nem volt semmilyen siker élményem semmiben, ha évek óta semmilyen pozitív visszajelzést nem kaptam semmilyen téren, senkitől?

"És ezt jól jegyezd meg. Ha boldog ember vagy, megtalálod önmagad, a célodat, akkor befogod vonzani az életedbe a megfelelő embert."

Kár hogy ilyen nem létezik. Senkit nem vonz be senki, nem vagyunk mágnesek.

Óriási szerencse kellene ehhez.

Pedig én nem vágytam soha arra, hogy boldog boldogtalannal szexelhessek, meg minél több csaj "meglegyen". Nem is tudnám elképzelni, hogy csak így lazán szexelgessek mindenféle csajjal, válogatás nélkül.

Én egy emberrel le tudtam volna élni az életem, soha nem vágytam többre. Pedig anno azért lett volna lehetőségem belemenni alakalmi kapcsolatokba, de inkább nemet mondtam.

Az ember társas lény, önmagától, önmagában nem lesz boldog. Persze be lehet mesélni magunknak, hogy "hű de milyen jól érezzük magunkat a bőrünkben", de valójában ez csak önámítás. Mindenki vágyik egy társra, egy IGAZI társra, de a legtöbben soha nem találják meg.

5: Amúgy én szeretek itt élni (kicsi falu), Bp vagy egy nagyobb, nyüzsgő város az ingeráradatával pillanatok alatt túlterhelné az idegrendszerem, de tény, hogy lehetőségek nincsenek. Állíthatnám, hogy ez is/a fő oka az egyedüllétnek, de nyilvánvalóan nincs így, a többi itteni nő nem örök egyedülálló.

A "kevésbé attraktívság" az ok; ronda fej, genetikai + eü. okokból fakadó vékonyság -> sem mellem, sem fenekem, sem combom. Csak ugye ezen a felületen mindenkit azzal basztatnak, hogy áh, nem is a külseje a gond, hanem a személyisége olyan elviselhetetlenül szörnyűséges... Ja, a személyisége, aminek milyensége eleve ki sem derül, mert már az első szűrőn sem megy át, azaz ránézésre elutasítják vagy nálunk, nőknél nem kezdeményeznek, jobb esetben levegőnek néznek, rosszabb esetben még bántanak is (nem fizikailag) miatta.

"Ja, a személyisége, aminek milyensége eleve ki sem derül, mert már az első szűrőn sem megy át, azaz ránézésre elutasítják"

Na igen, évek óta pofázom, hogy a külső mindenek felett áll. Pontosan emiatt. Itt mégis azok vannak felpontozva, akik a személyiséggel jönnek, hogy bizotsan azzal van a gond. Meg a belsővel, meg a "negatív kisugárzással". Ha alapból senki nem akarja megismerni sem az embert akkor mégis, honnét tudná meg bárki is, hogy milyen gond van a "személyiséggel". Egyáltalán, milyen gond lehet egy "személyiséggel"? Elvégre mindannyian mások vagyunk, nincs két egyfroma ember, akkor hogyan lehet mégis különbséget tenni e téren? Azért ezt valaki elárulhatná...