Vélemények, ez jó, vagy rossz döntés?

Elmúltam 40, mondjuk az 50 még messzebb van.

Ebben a korban sem érdemes ismerkedni. Egyszerûen nincs kivel. Ezerbôl egy lehet, aki egyébként normális lenne, és pont két kapcsolat közt szabad préda, túlvan az exén, van egy normális élete, normális munkája, nem agyhalott, mûködik neki rendesen, és nem teljesen analfabéta a szexben sem. Azzal meg egyszerûen nem passzoltok, mert dohányzik, rigolyás, nincs meg a kémia, stb.

Félreértés ne essék, olyat tucatjával találnék, aki este átjönne megdugni, aztán idecuccolna, hogy a fôztömet zabálja, miközben játssza a kiskirályt. Csak nem ezt keresem! Igazából egy laza, inkább már baráti kapcsolatra vágynék, valakit, akivel jókat tudunk beszélgetni, csinálhatunk közös programokat, a szex pedig mindkét félnek kielégitô, és mindenki szépen lakik a sajátjában. Tehát x km távolságon belül van.

Több esetben próbálkoztam ismerkedni, és ilyen nincs, egyszerüen nem létezik, 35 és 55 éves kor között senki. Találhatok valakit, aki van, de minek. Fôzhetek neki, ugrálhatok, ha neki kell valami, meg elviselhetem, hogy szex közben rajtam izzad, cserébe meg nem kapok semmit. Viszont természetesnek veszi, hogy idetolakszik, mert neki az úgy milyen praktikus, hogy megspórolja az albérletet, minden este van meleg vacsora, meleg p.na, mert ô erre vágyik.

Gyakorlatilag azzal már teljesithetetlen elvárásom van, hogy olyat keresek, akivel lehet értelmesen beszélgetni öt mondatot naponta.

Jóval fiatalabb vagyok, 35 éves, de pont pont ezen gondolkodtam valamelyik nap, hogy ha elválnánk a férjemmel (hálisten a közelében sem vagyunk, csak úgy eszembe jutott egy cikk kapcsán), nekem se kéne senki. Van két gyerekem, új pasinak úgyse szülnék, tehát a családalapítás se motivál már, a felhozatal szörnyű, ha csak a környezetemben végignézek a 30-45 éves pasikon, hát kösz, inkább nem. Plusz megszokni egy új ember hülyeségeit, rigolyáit, összeegyeztetni az enyémekkel...

És igen, a legtöbb az együttélősdit úgy képzeli el, hogy akkor van ingyen pina, meleg vacsi, takarítanak utána, hát a nagy lóphaszt. A férjem nem ilyen, közösen csinálunk mindent, ezek után pláne nem lennék hajlandó senkit kiszolgálni. És akkor azt a szempontot még nem is néztem, hogy ültessek a gyerekeim nyakára egy idegent, akivel ki tudja, hogy jönnének ki. Dehogy, ellennénk mi 3-an, szexre meg úgyis találnék, ha akarnék.

Ha lett volna annyi eszem 20 évesen, mint most, eleve össze sem költöztem volna senkivel. Ahogy előttem írták: felvállalt, monogám, romantikus érzelmeken alapuló testi-lelki kapcsolat, összeköltözés nélkül - ez kellett volna nekem.

Jelenleg boldog házasságban élek, de ha valami történne a párommal vagy kettőnkkel, hétszentség, hogy nem keresnék társat, maximum olyat tudok elképzelni, mint amit feljebb leírtam. Erre viszont nem sok esélyem lenne, mivel a magyar férfiak többsége (főleg 40+) egyszerűen életképtelen nő nélkül. Ezt tudják is magukról, ezért kell az idős édesanyjuk után/helyett egy másik nő, aki kiszolgálja őket.

Vicces, hogy nekem fiam van, és nagyon odafigyelek rá, hogy önállóságra neveljem (főzés, mosás, takarítás, stb.), hogy csak a kiszolgálás reménye miatt ne bonyolódjon méltatlan kapcsolatokba.

12,

Az a vicces, hogy pont ilyen kapcsolatot kerestem, amikor válófélben voltam és kb. egy évig még a válásunk után. Lassan közelebb vagyok az 50-hez, van munkám, amit szeretek, fizetem tisztességgel a gyerektartást, egyelőre a lakhatásom is megoldott. Nem akarok senki nyakán élni, jól érzem magam egyedül is, sosem unatkozom. Amennyire lehet, része vagyok a gyerekeim életének, de nem jó egyedül.

Nem hiányzott nekem a meleg étel, háztartás vezető, mert megoldom magamnak, vagyok annyira önálló. De jó lett volna összebújni valakivel, elmenni egy moziba, kirándulni, beülni valahová egy pizzára,igazából ezek hiányoztak az életemből, meg hogy valakivel tudjak pár értelmes szót váltani este munka után. Több mint két évig kerestem ilyen kapcsolatot, de kiábrándító tapasztalatokat szereztem. Már ott tartottam, hogy legyen keze-lába, két összefüggő mondatban tudjon reagálni, ha kérdezek valamit.

A netes társkeresőn a legtöbben vissza se írtak. Volt olyan, aki 6 hónap (!) után írt, amikor már kapcsolatban voltam. Gondolom épp benne volt egyben, amikor írtam...

Volt olyan is, hogy egy környékbeli nőt bejelöltem, nem jelölt vissza. Aztán amikor már lett párom, élőben találkoztunk munkaügyben. Felismertük egymást, és rákérdezett... mondtam neki, hogy van kapcsolatom, töröltem is magam az oldalról jó ideje. Élőben bejöttem volna neki. Hát köszi szépen...

Egyszóval voltak kusza dolgok, nekem nem jött be a tervem. Végül nem adtam fel és sok sikertelen próbálkozás, valamint néhány kellemetlen randi után megtaláltam a szerelmet. Nem csak összejárunk, napi szinten együtt vagyunk, de nem tervezünk összeköltözni.

Azt gondolom, mindenkinek meg kell fizetni a tanulópénzt addig, amíg készen nem áll találkozni a hozzá illő párral. Meg kellett érnem rá, hogy egy teljesen más kapcsolatban találjam meg a boldogságomat, mint amilyen a házasságom volt, vagy mint amilyet elképzeltem helyette.

Neked is azt kívánom, hogy ne egy olyan férfit találj, amilyet elképzelsz magadnak, hanem találd meg a párod, akivel kiegészítitek egymást.