Szerintetek ti miért nem talàltok párt magatoknak?

#10

Nem inkább az a baj, hogy egy természettudományos PhD mellett kb. nincs időd egy barátnőre? Én a vegyész PhD-soknál kb. ezt látom. Brutál munkamennyiség, pénzt meg gyakorlatilag nem keresel (ha nem az iparban vagy).

Fú hát ezt leírni nagyon sok lenne, meg lehet egy csomó minden eszembe se jutna.

De azért megpróbálom.

Alapvetően introvertált ember vagyok, ez leginkább örökség, mivel anyám, apám, nővérem is ilyen, húgom kevésbé, de azért a skálán ő is inkább az introvertáltság felé esik közelebb.

Emellé szüleim nagyon szigorúan neveltek, főleg fiatalabb koromban. Mindenhez engedély kellett, mindenben tökéletesnek kellett lennem, semmi stikli, semmi kihágás nem volt megengedett ha meg mégis megtörtént akkor túlzott és letöbbször abszolút inkoherens büntetés járt érte. Így még inkább magamba forduló lettem és inkább nem is kerestem mások társaságát sem. A lányokét főleg nem. Kisebb koromban még voltak lány barátaim, meg nem volt gond azzal, hogy odamenjek hozzájuk, együtt bandázzunk stb.

Inkább tini koromban valahogy nekem nem jött el az az időszak, hogy "kezdjünk el csajozni", meg másképp tekinteni a lányokra. Talán azért mert addigra jópár év telt el hogy leginkább otthon kockultam és csak egy szűk baráti körben mozogtam, velük is leginkább online tartottam a kapcsolatot.

Pedig akkor, olyan 14-15 éves koromban főleg, jól néztem ki, valamiért tetszettem így is egy csomó csjnak, de mivel én inkább menekültem a lehetőségek elől így nyilván nem lett semmilyen következménye ennek.

Számomra elképzelhetetlen volt, hogy hazaviszem a lányt bemutatni anyáméknak, vagy akár csak az, hogy beszéljek velük erről a dologról, ne adj isten tanácsot kérjek stb. Szóval abszolút nem votlam szüleimmel olyan viszonyban, hogy ilyen témák egyáltalán szóba kerüljenek. És ők sem hozták soha szóba, ez a legdurvább. Mintha a szexualitás, a tini kori kihágások, a "lázadás" nem is lenne az élet része... Valószínűleg az övéké sem volt, szóval felém is ez volt az elvárás.

Szóval nem tanultam meg ismerkedni akkor amikor meg kellett volna így nem alakult ki bennem ezzel kapcsolatban semmiylen pozitív kép. Mivel nem volt tapasztalatom fogalmam sem volt, hogyan működik az ismerkedés, mi a dinamikája egy kapcsolatnak, egy férfi-nő viszonynak és így teltek el az évek.

Furcsa helyzet volt mert amúgy lett egy csomó haverom, főleg 15 éves korom után, akikkel szinte minden hétvégén eljártunk valahova, kocsmáztunk, ittunk itt-ott, elkezdtem fesztiválozni stb. Hétköznap meg ültem a gép előtt és a korábban említett "kocka" haverokkal lógtam az online térben.

Meg tegyük hozzá, hogy egy naív, értelmetlen ideál fogalmazódott meg bennem, hogy "á majd a megfelelő időben "betoppan" a megfelelő lány az életembe, aztán akkor minden jó lesz".

Szóval nagyon durván csak a komoly kapcsolat érdekelt, valamiféle lelki közösség szintjén, tehát ez a laza, ismerkedjünk, beszélgessünk önfeledten dolog inkább taszított.

Úgyhogy én is taszítottam a nőket elég rendesen.

Egyetemre amikor bekerültem úgy gondotlam új közeg, új hely, új társaság, most lesz esélyem, más lehetek, végre lesz nekem is lehetőségem bepótolni ami korábban kimaradt.

Hát nem lett, csak még inkább beforduló lettem, utáltam kimozdulni, legtöbbször csak feküdtem az albérletben és nem csináltam semmi érdemlegeset.

Szenvedés volt az egész.

Aztán az utolsó évben megismertem egy lányt, pontosabban ő kezdeményezett nálam és valamiért annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy végül összejöttünk. Amit amúgy soha nem gondoltam volna. Azt meg főleg nem, hogy még működőképes is lehet a dolog. Mondjuk csak 3 évig volt az utána, megcsalt, szakítottunk. De már sajnos a kapcsolat közben, amikor még nem is sejtettem semmit (100%-ig megbíztam benne, de tényleg, soha nem gondoltam volna, hogy hazudni fog nekem, hogy átver, hogy megcsal) már ismerkedett egy másik sráccal (aki nem mellesleg tini kori szerelme, mondhatni exe volt). Szóval ez a gyerek mondhatni lenyúlta a nőmet...

Nekme ez hatalmas traumát okozott, amit szerintem a mai napig nem tudtam feldolgozni teljesen.

Úgy gondoltam végre találtam valakit (vagyis megtalált engem), akivel jól kijövök, akivel működik a dolog, aki tetszik, akit tudok szeretni és el tudom vele képzelnia jövőmet.

Hát nem így lett ,meg ugye az első kapcsolat (ami ráadásul nekem marha későn jött, majdnem 22 voltam már) vége mindig talán az egyik legjádalmasabb dolog.

Utána pont bejött a covid időszak, nem nagyon lehetett ismerkedni, nem volt túlzottan sok lehetőség erre.

Aztán a covid megszűntével ismét úgy éreztem, hogy ideje megpróbéálni megint ezt a csajozás dolgot, de kisebb sikereken, pár kavarás és egy alkalmi kapcsolaton kívül nem lett a dologból semmi. Az i-re az tette fel a pontot, hogy megint jött egy lány, aki nálam kezdeményezett én pedig vele is úgy voltam, hogy mindenképp összejönnék vele, de ebből nem lett semmi, csak csúnyán átvert és megalázott.

Szerintem ez betette nálam a kaput, a kevés önbizalmam és önbecsülésem id odalett, utána nem is próbálkoztam többet senkinél.

Ennek két éve, azóta nem beszéltem konkrétan nővel ismerkedés céljából (nyilván rokonok, kollégák, ismerősök kivételt jelentenek).

Szóval az elsődleges oknak, hogy nincs senkim, azt nevezném meg, hogy nem tudok ismerkedni, fogalmam sincs a mai napig hogyan is kellen ezt csinálni, ennek pedig a kimaradt tini kori próbálkozások, "kapcsolatosdi" az oka.

A másodlagos indok, hogy szarul nézek már ki. Pontosabban a fiatalabb kori énemhez képest brutálisan fos lett a külsőm. Akkoriban, ha visszagondolok egy csomó lehetőségem lett volna, ha nem vagyok béna, ha nem vagyok ilyen gyökér a csajozásban és nincsenek ilyen idióta elvárásaim, illúzióim a dologról.

#11-nek

Nincs bajom az idővel, a PhD végefelé tartok már, a tudományos szakcikkeim, konferenciáim megvannak, a disszertációt írom. A doktori 4 évéből közel 3-at kapcsolatban éltem, és napi szinten is sok óránk volt egymásra, szerettük egymást, csak véget ért.

Szóval a brutál munkamennyiség nálam nem para, főleg ősszel meg télen lájtos. Vállalkozóként (környezeti nevelés, ökológiai hatástanulmányok készítése) az anyagiakkal sincs gondom, ráadásul extra ösztöndíjakat is kaptam illetve kapok.

Én konkrétan azt látom, hogy hiába van (néha túl) sok szabadidőm, és az átlagnál több pénzem, a lányokat elzavarja az, hogy "ez a pasi bogarakat meg lepkéket kutat gumicsizmában a lápban". :D

Akit meg ez a része nem zavar, az nem tudja megérteni, hogy az életem nem egy fix napi 8 órás munkarend, mert az éjjeli lepkék éjjel vannak (LOL) a madárgyűrűzés hajnalban, a vízibogarászat a mocsárban, a dunavirágozás meg a Dunán. Elsőre úgy tűnik, hogy ez full összeegyeztethetetlen egy harmonikus párkapcsolattal, pedig amúgy egyáltalán nem az, csak nyitottnak kell lenni.

10-es voltam

31/F

10: Tehát doktorit írsz?

Melyik egyetemen?

És mi a témád?

#15-nek

ELTE Környezettudományi Doktori Iskola, és a témám a különféle rovarok színlátása.

Vizsgáljuk külön a védett, veszélyeztetett rovarfajok, meg az inváziós kártevő rovarok vizuális ökológiáját, és olyan módszereket fejlesztünk, amelyekkel a közvilágítást környezetbarátabbá tesszük, a kártevőket pedig szelektíven csapdázzuk.

Szóval fizika & biológia hand in hand :)

10-es voltam

Ez azert eleg izgalmas tema !

Gratulalok remelem majd elismerest is kapsz a kutatomunkadert! 🙂

Köszi!

Igazából az elismerés engem nem hajt, nekem ez a munkám.

Érted, a buszsofőrt se ismeri el senki, h végig a sávban ment és jól kanyarodott :D

Eddig tíznél több tudományos ösztöndíjat nyertem, ebből 5-öt (Köztársasági Ösztöndíj, Publikációs ösztöndíj, 3X Új Nemzeti Kiválósági Program Ösztöndíj) tartok leginkább számon, mert azokat full saját projektekre / publikációkra nyertem el.

Na jó, bevallom, hogy kicsit azért zavar, hogy minden egyetem piros bársonykötésű oklevelet ad az ÚNKP-hoz, a csóri ELTE meg még egy pdf-et, vagy egy tépésnyi wc-papírt is sajnált adni :D :D

De a legeslegnagyobb elismerés az, amikor egy teljesen szakmán kívüli átlagos embernek elmesélem a kutatásomat, és látom rajta, hogy érti, érdekli, és visszakérdez! Kifejezetten célom eljuttatni az általunk folytatott tudományt azokhoz az emberekhez, akik őszintén kíváncsiak, csak nincsenek benne ebben a világban, mert mással foglalkoznak. :) Ha már egyetlen gazda másképp áll hozzá a kártevők gyérítéséhez a mi kutatásaink alapján, az nekem már sokkal nagyobb elismerés, mint bármiféle ösztöndíj. :)

Komolyan mondom én nem is értem. Én alapvetően egy normális, kedves, intelligens férfinek tartom magam. Igazából nem vagyok nagyon ismerkedős típus, de minden évben elhívok 1-2 lányt randizni. Általában elutasítást kapok vagy ha 1. randira el is jön valaki 2. már nem lesz.

Nem haragszom ezekért, csak ez így elég zavaró, hogy még az okát sem tudom, mi a probléma velem.

36/F