Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek gáz tőlem, hogy ghostingoltam egy lányt?
Egy szórakozóhelyen futottunk össze, egy közös ismerősünkön keresztül, pár szót beszéltünk, a hangzavarban, meg az alkohol hatása alatt nem sokat értettem belőle, kb 1 percet beszéltünk, aztán mindenki ment a maga dolgára.
Másnap bejelölt Facebook-on, illetve rá pár napra rám írt, elkezdtünk beszélgetni, és elég hamar leesett nekem, hogy “nem a legélesebb kés” a fiókban, folyamatosan olyan videókat küldött, amiben kamerával végig mutatja a testét, vagy olyan videókat, ahogyan fürdött a kádban, vagy olyan képet, ami rendesen akt fotó szinte.
Egyrészt nem kértem ilyen képeket, másrészt ezektől annyira elment a kedvem a lánytól, sokkal szívesebben beszélgetek valakinek a céljairól, vagy bármilyen ismerkedésnél releváns témáról, és akárhányszor próbáltam erre terelni a szót, 1 szavakkal lereagálta, és már küldte is a képeit, és erősen célozgatott arra, hogy megdughatnám kb :D
Délután írtam neki, hogy végeztem a nappal, sikerült mindent lerendeznem, Ő hogy van, erre visszaírta, hogy mindent nem rendeztem le, mert Őt még le kéne.
Erre már őszintén szólva nincsen kedvem visszaírni, nincsen kedvem vele tovább beszélgetni, és nincs kedvem magyarázkodni sem, nekem teljesen elvette minden érdeklődésemet, pláne a hülye videóival.
Nem nem vagyok meleg, még mielőtt elkezdenétek oltogatni, csak szeretnék normálisan ismerkedni, nekem ez a mellemről fotót küldök dolog, miközben egy mondatot nem tudok magamról írni nem igazán jön be.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Félsz hogy mivel ilyen könnyen adja magát ezért biztosan sokan megkúrták már! És ha oda kerülne a sor akkor te 15 centivel nevetség tárgya lennél.
Nem gáz. Tiltsd le
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja, én egyszer mentem bele ilyenbe, soha többet.
Engem az is kiábrándított amikor a volt barátnőm elmondta hogy 28 évesen 20+ pasival volt, vége is lett a dolognak. Inkább hazudott volna, de a falu kurvája kösz nem kell :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!