Végre valakinek kellek, akkor ez miért nem elég nekem?

Azt gondolná az ember, hogy aki vagyik szerelemre, szeretetre, sokat volt egyedül, az meg fogja becsülni a párját és a helyzetét. Az éhező is elfogadja a kenyeret.

Na most az van, hogy bár van egy párom kölcsönös szeretettel, kölcsönös vonzalommal, nekem ez nem elég, ami ellen nem tudok tenni (mármint az érzés ellen). Kevésnek érzem magam, mert kimaradtak a tinédzser éveimben az olyan dolgok, amiket más természetesnek gondolt, és a tinédzser éveim és fiatal éveim magányosan teltek. Nagyon rossz volt, rosszul is éltem meg, főleg a mélypontokat, és ezen 100 pszichológus sem fog tudni segíteni.

Most valamilyen csoda folytán megtetszettem egy férfinak, és nagyon is imponál. Gondolatban folyton megcsalom a párom, élek a lehetőséggel, ha tudom, hogy az a férfi is ott lesz, akkor kicsípem magam.