Mikor kezdtük mi emberek a külsőségek fontosságát tagadni?

Itt kifogom fejteni a megfigyeléseimet és hogy miért prioritás számomra a külsőm a belsőmmel szemben. Mikor kezdtük el tagadni a külső fontosságát? Kutatások kimutatták hogy a vonzó arcú emberekhez akaratlanul pozitív tulajdonságokat párosítunk és a csúnyákhoz pedig negatívat, ez a halo effektus. Kimutatták azt is hogy az agresszív diákok között a vonzóaknak nő a népszerűsége míg a nem vonzóaknak csökken. Ha sokat beszélsz és ronda vagy idegesítő vagy, ha vonzó akkor társasságkedvelő, "jó személyiség". A csúnya introvertált creep, a vonzó pedig titokzatos és érdekes, persze az utóbbi is lehet creep míg az előző nem de nyilván nézni könnyebb mint gondolkodni, ezért jobb szépnek mint okosnak lenni. Születhet az ember dughatatlanul csúnyának, ez olyan mikor láb nélkül születik valaki vagy kémiai inbalanszal az agyában és ezért egész életében szomorú lesz, sz'r dolgok megtörténnek. Ha mondjuk 160 centi vagy férfiként, hát az cink.. Ugyanakkor van egy gond az incelekkel, például Eliot Rodgersől nem is elmondható hogy nem lett volna vonzó, szimplán nagy gond volt a fejében, többségük az inceleknek átlagosan kinézi fickó, csak nagyon furcsák, lehet autisták vagy erős szociális fóbiájuk van. Vannak emberek akik azt mondják "Én egy árnyalt, szép belsőre megyek", de ugyanakkor hazud vagy és te is a külsőre mész. Mégis mit jelent az előbbi? És hogy miért prioritás számomra a külsőm? Lehetek bármilyen belül, elbirálni a külsőm alapján fognak, lehetek bunkó, manipulatív vagy akármi és ez nem változtat az arc berendezésemen, míg fordítva számít a megítélésemnek. Na de végszónak, ha úgy érzed próbálkozol, stb stb és nem jön össze lehet nem a te hibád. 23f