Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy dolgozzam fel, hogy elszúrtam a tökéletest?
Pontosítanék: Elszúrtuk. Ő sokszor nem volt őszinte, ezért én sokszor megbántottam. Ezenkívül mindketten negatív életszakaszban voltunk. Én elfogadtam az ő problémáit, ő viszont kevésbé az enyémeket. Mindketten hibásak voltunk, végül szakítás lett. Megbeszéltük, hogy próbálunk javítani, amibe már én tettem csak bele, de nem kaptam második esélyt.
Viszont, sajnos ő volt a hozzám legideálisabb partner. Rengeteg olyan tulajdonsága volt, amiket szerettem és amikre tényleg vágytam. Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni. Tetszett az öltözködése (egyik előző barátnőmnél sem tetszett ennyire), hogy ölelkezős volt nagyon, táncolt, énekelt otthon, nyitott volt programokra, imádta a horrorokat, olvasott és még a szexben is elég jó dolgokat nyújtott. Külső terén is álomszép volt.
Azóta megpróbáltam ismerkedni, de még a közelében sem volt senki. Nem rendelkezem kiemelkedő külsővel, szóval kb. esélytelen, hogy külsőre hasonló lányt fogjak ki újra. De, sajnos nem csak ez a probléma: Belsőre is szörnyű, hogy milyen lányokba botlottam.
Volt pár randi, volt pár szex, de valahogy senki mellett nem ébredtem izgalommal és kíváncsian. Egyszerűen untam őket és nem tudtak semmi pluszt kiváltani belőlem.
Kb. 1 hónapja botlottunk egy eseményen véletlenül egymásba, ahol volt egy ölelés. Az az ölelés több érzelmet váltott ki belőlem, mint az elmúlt időszakban összesen a többi lány. Neki lényegében már van más az életében.
Mégis mit kezdjek magammal? Sokkal demotiváltabb vagyok mindenben, mióta nem vagyunk együtt és semmi sem kapcsol ki igazán. A környezetem valószínűleg ezt annyira nem vágja le, de nem látom semmi értelmét. Csak pangok a semmiben, pedig próbáltam jobban lenni.
Az a baj hogy még mindig hozzá mérsz mindenkit, és úgy kapaszkodsz bele, hogy a problémákat elbagatellizálod, miközben az erényeit felnagyítod. Utólag könnyű aranyköntösben látni mindent, ezért úgy tűnhet hogy sokkal nagyobb volt az összhang, mint amilyen valójában volt.
Nekem is volt már ilyesmi, őszintén, egy terápia segített, hogy túl tudjak lépni. Ott egyéb bajok is voltak a padláson, és ezek szép sorra mind előjöttek, plusz az is hogy miért vonzódtam ennyire ezekhez. Ha van rá lehetőség, én ezt tudnám javasolni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!