Miért éreznek hiányt azok az emberek, akik későn találtak párra és későn vesztették el a szüzességüket? Az előtte lévő sok visszautasítás, mellőzöttség miatt vagy mi miatt? Akinek jó sokára sikerült egy párkapcsolatot összehozni, azok hogy élik meg?

"na nehogy itt elkezdj nekem depizni, bátya"

Nem depizés volt, csakis a kérdésre válaszoltam, hogy miként élem meg a helyzetet.

Pont a depresszió az ami most elpárolgott, hogy végre van valami nő akivel kölcsönösen szeretjük egymást, ebbe pedig nem is fér bele a depi. Csak realista vagyok, tudom jól hogy a szárnyalásnak egyszer vége lesz, bármikor könnyen vége lehet, és akkor szerintem nem lesz elég erőm magamtól újra felrepülni

"tudom jól hogy a szárnyalásnak egyszer vége lesz, bármikor könnyen vége lehet, és akkor szerintem nem lesz elég erőm magamtól újra felrepülni"

dehogyisnem. egyrészt ha kölcsönösen szeretitek egymást, annak nem lesz olyan könnyen vége. ha meg mégis, akkor már tudni fogod magadról, hogy nem vagy reménytelen eset, és képes vagy magadhoz illő párt találni.

"egyrészt ha kölcsönösen szeretitek egymást, annak nem lesz olyan könnyen vége."

Nem vagyok olyan bizakodó

Én minden probléma ellenére rejteni próbált görcsösséggel kapaszkodom most ebbe a nőbe

Nem feltűnően, csak úgy lazának mutatva magamat.

Miközben a női szeszély bármelyik pillanatban véget vethet mindennek. Pl. kishíján szakítottunk mert a munkahelyünkön pletykáltak rólunk. Munkahelyi kapcsolat, és ő azt hitte eldicsekedtem vele, erre sms-ben akart szakítani. Megbeszéltük utána és bocsánatot kért, de jól mutatja mennyire instabil a női szeszélyre alapozott kapcsolat.

"ha meg mégis, akkor már tudni fogod magadról, hogy nem vagy reménytelen eset, és képes vagy magadhoz illő párt találni."

Mivel itt is a nö szedett fel engem jóformán, ami szökőévente sem szokott előfordulni, ezért nem gondolom hogy nagy magabiztosságot szerzek ezzel az afférral.

Inkább csak a párkapcsolati tapasztalat az amivel előrébb vagyok. De nőt felszedni továbbra sem fogok tudni