Volt már itt valakivel olyan, hogy szerelmes volt egy olyan személybe akivel még nem volt köztük semmi, de miatta utasított el sok embert, mert más emberhez meg nem volt kedve és ezért sokáig egyedül volt?

Egész gimnázium ilyen volt

Bejöttem béhány csajnak, volt aki mondta is, más jelezte, szóval lehetőség bőven volt, és szebbnél szebb, cukibbnál cukibb lányok.

Nekem egyik sem kellett, egyikkel sem tudtam foglalkozni, mert nekem az az egy kellett, akit megszólítani sem volt akkor bátorságom. Sakk-matt helyzet volt, egy csapda amiből csak úgy léphet ki az ember ha megpróbálja annál akibe szerelmes az ember.

Hát nekem ott nem sikerült, de tanultam belőle. Ha próbálkozik az ember annál akibe szerelmes, akkor azután - bármilyen eredménye is legyen a próbálkozásnak - képes lesz nyitni mások felé, addig nem.

Nőként igen, volt ilyen, most is ez történik velem évek óta.

Néha megkeres a férfi, ír pár sort, de találkozót nem ajánl.

Én már többször ajánlottam az neki sosem volt jó.

Mindenkiben őt keresem.

Közben azt érzem hogy neki sem vagyok közömbös, mégis az hogy nem történik semmi, azt igazolja hogy nem kellek neki.

Mindig reménykedek hogy kimondja azt is ha igen, azt is ha nem.

Akkor tovább tudnék lépni.

Én mindig örülök, ha végre van EGY aki tetszik.

Soha olyan nem volt életemben hogy vkit MÁS miatt kéne elutasitanom.

Alig találom azt az egyet is aki vonz, nemhogy többet egyszerre.

Es pont ez miatt vagyok ragaszkodobb kapcsolatfuggo mert mindenki utan tudom hogy a végtelen egyedullét vár már megint mire a szennyben végre kincset találok és még viszonzott is