Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy szinte 100% meleg ffi kollégámba belezúgtam, vagy legalábbis kötődöm hozzá. Hogy zárhatnám le magamban?

Figyelt kérdés

Mindketten 30 közeliek vagyunk, én a nő. Számos jel arra utal hogy meleg (vagy biszex, de sztem inkább homoszexuális),némelyik már önmagában igazolja ezt.

Nem külsőle, hanem főleg a belső tulajdonságai miatt ragadta meg a figyelmem elsőként az illető, egy ilyen hetero srácot nagyon el tudnék képzelni magam mellett. Heti szinten vagyunk kommunikációs kapcsolatban,azt nem mondanám hogy túl közeli a kapcsolatunk,de tudom hogy kedvel mint embert. Szerintem érzékelheti, hogy nem teljesen közömbös nekem, apróságokból tudhatja szerintem, inkább ilyen testbeszéd jellegű dolgokból rajtam. Az utóbbi hónapokban mintha én is látnék rajta vmi kis zavartságot, ha személyes kontaktba kerülünk. Ez "csak" arról szólhat, hogy amiatt ilyen, mert csak befolyásolja az ő reakcióját rám, hogy érzi a felőlem a vonzódást?


Mielőbb le kell álljak erről a vonzódásról felé, hiszen ez egy teljesen meddő dolog és a másik oldalról sehol semmi. És nem akarok illúziókat kergetni, hogy talán mégis nem úgy áll a dolog, és nem m****, mert ez szinte vitathatatlan, számos jel miatt.


Köszönöm a végigolvasâst.



#Nem megfelelő személy
2023. júl. 2. 20:34
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
A szemöldökére akartam célozni. 😅
2023. júl. 2. 21:43
 12/17 anonim ***** válasza:
69%
Milyen tulajdonságok tetszettek meg benne? Mi az amit megláttál benne, és másban esetleg eddig nem?
2023. júl. 2. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%
Ahol én dolgozom két srácról is terjesztik, h melegek, mert egész jól megy a soruk és félnek, hogy a gyárból lekapják a jó csajokat helyettük. Onnan tudom, ezeket, hogy nem egyszer hallottam, hogy erről beszélnek.
2023. júl. 3. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Itt ez nem kérdés, ő 100% hogy nem hetero, vagy legalábbis biszex.
2023. júl. 3. 14:06
 15/17 anonim ***** válasza:

Egy elcseszett szemöldök miatt? :-) Mondjuk ha szépen ívelt,

mint egy csajé lehet..De vannak itt melegek,szerintem ők talán meg tudják mondani..

2023. nov. 23. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Mi van a szemöldökével? Szivárványszínű? Miért gondolod melegnek?
2023. dec. 20. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Nem természetes szemöldöke van, hanem meg van csinálva. Illetve más idöszakokban mashogy nézett ki korábban, tehát látszik h foglalkozva van vele (hol vékonyabb volt, hol igazitva, hogy természetesebb hatású legyen, elfedve a korábbi túl iveltre szedést)
jan. 15. 22:16
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!