Akik asperger/autista spektrumon vannak vagy gyerekként nagyon nehezen tudtak odafigyelve és érdekesen beszélgetni de megtanultak aránylag jól kommunikálni, ti hogyan csináltátok?

Anyám egy szélsőséges extrovertált. Vitt koncertre, folyamatosan vendégeskedett, imádta a nyüzsgést, rettenetesen harsány volt és mellette nőttem fel.

Mindig soknak éreztem, de nagyon szerettem és ragaszkodtam hozzá, mert a szeretetét is nagyon kimutatta mindig.

Engem ezek a kényszerhelyzetek tanítottak meg maszkolni. Olyannyira, hogy 25 évesen diagnosztizáltak először aspergerrel.

A kamasz korom nagyját azzal töltöttem, hogy napi több órát gondolkodtam tudatosan dolgokon. Pl elhatároztam, hogy most helyzetekben való viselkedésemet javítom és vizsgáltam az aznapi helyzeteket, elemeztem a benne lévő történéseket, embereket, mélyeb szándékaikat, az én világomat, és kutattam a nagyobb tudatállapotok után, tisztább belátás után, objektívebb nézőpont után, hogy jobb legyek, nagyobb megértéssel.

Aztán valami más, másnap megint, aztán megint, és ezt éveken keresztül.

Gyerekként pedig már amikor tudtam, hogy ha megkérdezik, hogy tudom-e, ne csak azt mondjam, hogy igen, de makacsként rá akartam vezetni őket arra, hogy tegyék. Elvégre mi autisztikusak vagyunk azok, akik jobban kommunikálnak, csak ők nem tudnak egyáltalán és az érzelmi vihart hiszik kommunikációnak, ami számunkra fura, és ezt meg kell tanulni.

Meditálj rengeteget. Amikor már úgy érzed nagyon sokat csinálod minden nap, akkor duplázd meg az adagot is és a hosszokat is, és jó lesz.

Egy videó se könyv sem ismeri a te elmédet, sőt magát az elméről sincs fingja kb senkinek ezen a bolygón.

Amúgy nem olyan nehéz kommunikálni velük. Meg nem feladatunk egyébként. Kell egy minőségi réteg is hozzá, ne akarj mindenkivel jól kommunikálni, az senkinek sem megy. A saját érzelmi és értelmi rétegeddel legyen folyékony, zavarmentes.