Akik kicsit már idősebbek, ti úgy látjátok a mostani fiataloknak nehezebb párt találni, mint nektek volt?

A valasok szama nem azert csokken mert sokkal jobbak a hazassagok hanem azert mert a tamogatast vissza kell fizetni. Ez is egy ocska hazugsag az eletben hogy gyerekre lehet penzt kapni es akkor kell visszafizetni ha valsz.

Az elet ocska hazugsagai legalabb haromszorosara nottek az elmult 10 evben.

10

Ha nem online ismerkedsz, akkor semmi különbség sincs.

"Régen kisebb közösségekben e"

Miért? Most nincs ilyen? SUli, munkahely, évekig ott vagy, van időd ismerkedni.

Szerinted nagyanyáink nem jártak bulizni, ide-oda? Többet jártak, mint mi.

Átlagos (és mindig is átlagos) külsejű nőként hálát adok az égnek, hogy nem most vagyok huszonéves.

Nem tudnám tartani a tempót az "instás" szépikékkel, mivel a kencefice, a magamutogatás távol áll tőlem.

40+n

Még nem vagyok öreg, csak 27. De szerintem párt találni talán könnyebb ma. Ott a sok társkereső, szórakozóhely.

Viszont kitartani valaki mellett nehezebb. Pont azért, mert ennyi lehetőség van az ember agyában mindig ott motoszkál, hogy lehet van jobb, és elég egy appot letölteni ahhoz, hogy több ezer jelöltet megismerhess. Az ugye elfogadott tétel a pszichológiában, hogy a választás szabadsága minden témában csak egy bizonyos pontig boldogít. De ha már akkora a választék, hogy az ember nem képes mindet végig gondolni, akkor soha nem lehet biztos benne hogy a lehető legjobbat választotta, ami folyamatos frusztrációt okoz. Valahogy így van ma ez a társkereséssel.

56 éves vagyok. Emlékszem, az első gimis osztálytalálkozónkon mindenki házas volt (23 évesen). Az öt szem fiúnk is, akik az osztályban voltak. A következő osztálytalálkozón a kétharmad osztály elvált volt (28 évesen).

És még arra emlékszem, hogy amikor viszont általános iskolások és gimisek voltunk, 2-3 elvált szülős gyerek volt. 1972-1984. közötti időben.

Én arra emlékszem fiatal koromból (sajnos nem mentem egyből főiskolára, munka mellett végeztem, tehát 19 éves korom óta dolgoztam), szóval a munkahelyen, az irodában már 18-20 éves kor között mentek férjhez a kolléganőim. Szépek is, csúnyák is. A szépek (akikre most azt mondanák, hogy hűha) azok sem voltak nagyobb becsben tartva, ahogy én láttam. És a csúnyácskáknak is volt mindig kapcsolatuk. Inkább aki kilógott valahogy a sorból (pl. én is, átlagnál csinibb voltam, műveltebb is, komolyabb is), nekünk volt rossz, mert csesztettek (nem a család, hanem az irodában a többiek). Én pl. elnyertem anno a "válogatós pitcha" címkét, csak mert nem álltam le a a céges sofőr fiával, mondjuk minden vonzalom nélkül, csak mert 24 évesen már "benne voltam a korban" szerintük.

Szóval nagy volt a társadalmi nyomás is (ez most 80-as évek közepe-vége, amiről beszélek).

Én végül 29 évesen találtam meg az életem párját, azóta együtt vagyunk.

Amit még láttam, hogy lényegében nem számított, kihez megy hozzá. Okleveles könyvvizsgáló kolléganőm hozzáment a biztonsági őrhöz, a többi (nem annyira tanult) irodista csajnak is mind melós férje volt. Szóval nagyobb volt talán a megalkuvás, aki kivárta (mint én is), azt pedig baxtatták.

Szerintem most jobb egyébként.

Szerintem igen.

Azt tudni kell, hogy pl az internet nem jót tett a társkeresésnek, hanem pont az ellenjezője.

Teljesen megölte a természetességet. Mindenki a méretekre hajt. Magasság, súly, és ami a legjobbanb"tetszik" a férfiaknál a pénisz méret.

Ma már nincs olyan, hogy valaki szimpatikus lesz az utcán, vagy a sportpályán, vagy bárhol.

Gyorsan bevásárol mindenki a Lidl-be, aztán gyorsan szaladnak haza, irány a közösségi oldalak.

Keresett e valaki, rám írt e valaki, valyon tetszek e valakinek, stb, stb.

Ez borzasztó. Régen létezett szemkontaktus, valamiféle jelzés. Leejtettem a zsebkendőmet, hú de hehéz a csomagom, pont a kedcenc ücsim van a legmagasabban, stb.

Nekitolta a kocsit a lábamnak, lecsapta a legyet a vállamon, meg ilyenek.

Ma már ritkán fordul elő ilyen.

Sajnos.

56F.