Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit reagálnátok volna arra, ha az akivel ismerkedtek, 2 napig nem írt volna nektek? Jól tettem, hogy lezártam az egész ismerkedést?
Szombat késő délután beszéltünk, aztán kedd reggelig semmit, azzal magyarázza, hogy nem írt vissza, hogy szombaton délután elutasították a szakdolgozatának a témaválasztását és a kutatási terv részét, ezért az a tárgya nem sikerült, ezért vasárnap nem volt kedve beszélni senkivel, hétfőn meg a munkahelyén kellett az idei összes kimutatását újra csinálnia egy céghez, és akkor meg az vette el a kedvét (mesterszakot csinál, illetve elemző egy multinál vagy mi)
Kedden reggel leírta ezeket, és írt, hogy ne haragudjak, de ezek után nem volt senkivel kedve beszélni.
Csütörtökre beszéltük meg az első randinkat, de én lemondtam, hogy nekem nem kell olyan férfi, aki minden szó nélkül 2 napra eltűnik, és szeretném lemondani a csütörtököt is, mert nem szeretem ha hülyének néznek.
Erre még írt, hogy ez az egész nem ellenem szólt, csak maga alatt volt, és nem volt kedve senkihez, én erre csak azt írtam, hogy tartom magam ahhoz amit mondtam, és elköszöntem.
Ti mit tettetek volna?
4: Azt értsd meg, hogy nem hülyének nézés az, ha valakinek más mennyiségű kontaktusra van igénye.
Én pl. sose költöznék össze senkivel és nincsen igényem mindennapos kapcsolattartásra sem.
És nem gondolom, hogy ettől hülyének nézem azt, aki szeret együtt élni vagy naponta találkozni.
De az biztos, hogy egyáltalán nem érteném, miért dühödne fel valaki azon, hogy nem írtam neki napokig. Te mért nem írtál neki?
Most miért vagyok lepontozva, amikor azt írtam, hogy ha nincs ideje ismerkedni a pasinak, akkor miért teszi? Milyen randi lenne ebből? Hogy fogják egymást megismerni, ha tele van folyamatosan a naptár?
Mást azonnal lehurrogtok, hogy mekkora gyökér, hogy nem tud visszairni, itt meg a kérdező a hibás.
Pedig igaza van valahol, mert 1 mondattal letudhatta volna az egészet, mint pl.
"Bocsi, de nem lesz időm a napokban/Ne haragudj, de nincs most kedvem irkalni, majd bepotoljuk" és hasonlók. Tiszteletről van szó emberek.
Én is így tettem volna. Nem az a baj, hogy pocsék napja van, meg kedve, és sok a dolga, de legalább annyit nyögjön oda, hogy bocs, most eltűnök egy kis időre, meg sok a dolgom, majd elmesélem.
Egyrészt azért, mert ugyan tökre megértem, hogy valakinek marhára nincs kedve beszélni, de van annyi felelősségérzetem, hogy ha tudom, hogy valaki válaszra vár tőlem, akkor odanyögök valamit. Ha a másik nem így áll hozzá, akkor valószínűleg hosszútávon problémáink lennének, mert neki én kontrollmániás lennék, nekem meg ő egy hanyag disznó.
Másrészt, ha személyesen nem is ismerem, hanem társkeresőn megismerkedtünk, szemétség ide, szemétség oda, de nekem az lenne az első gondolatom, hogy úgyis kamuzik, éppen a családjával volt, akikről persze nem szólt, vagy éppen csajozott, stb. Annyi kamu szemét dumával tudnak eltűnedezni, hogy nem akarnám az időmet pazarolni akkor sem, ha esetleg véletlenül ő az 1000-ből 1, aki tényleg nem kamuzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!