Valamiért azt éreztem mindig is ilyen belső késztetésként, hogy nekem kell barátnő, mégis mire eljutok odáig, hogy valakivel összehozzak egy randit, elmegy tőle a kedvem, ez miért van?

Jelenleg nagyon sűrű periódusa van az életemnek, mesterszakon az utolsó évben vagyok, nagyok sok idő elmegy az egyetemmel így, illetve a diplomadolgozattal, mellette főállásban dolgozom, alapból ezt a kettőt néha úgy érzem, hogy szinte lehetetlenség összehangolni, mellette egyedül élek, magam intézem a saját dolgaim, bevásárlás, stb, + heti 5x munka előtt elszoktam menni edzeni is, eléggé jól lefoglalom magam.

Néha szoktam érezni, hogy kellene egy barátnő megint, ha látok Instán, vagy az utcán egy párt, mindig eszembe jut, hogy milyen sokat is tud adni egy kapcsolat, ilyenkor elkezdek aktívabban ismerkedni, de mire odajutok, hogy elmehetünk randizni, elmegy az egésztől a kedvem.

Ezt meséltem a barátaimnak is, Ők azt mondták, majd ha végzek a mesterszakon, akkor nem leszek agyilag ennyire leterhelve, és majd újra lesz kedvem randizni, mert nem a teendőkön fog pörögni az agyam.

Valakik azt mondták, hogy szimplán nem olyan nőkkel ismerkedem, akiket valóban megakarok ismerni, valakik azt mondták, hogy bőven lenne időm egy kapcsolatra, csak azért visszakozom mert nem akarom felborítani valószínűleg senkiért a napi rutinom, annyira meg nem vagyok kompromisszumképes, hogy átszervezzek programot másokért.

Igazából én magam sem tudom miért van az, hogy a “célegyenesben” ennyire elmegy a kedvem.