Miért kell nőként még a nemlétező múltammal is elszámolni?

Gimiben országos r**ibanc hírében álltam. A fiúk fogdostak, folyton vihogva szopást, nyalást imitáltak ha rám néztek. Utána elkezdtek olyanokat terjeszteni, hogy egyszerre két sráccal szexeltem az egyik buliban, meg, hogy én a legmenőbb csávók után rohanok, azok meg bármit megtehetnek velem, pl. az egyik leszopatott a suliban, szünetben az egyik eldugott helyen lévő wc-ben. Ebből amúgy semmi nem volt igaz, még érettségikor is szűz voltam, és farkat csak akkor láttam, amikor az egyik évfolyamtársam bezárt kettőnket a tesiöltözőbe és kéretlenül megmutatta, miközben dörömböltem, hogy segítsen valaki.

Már 25 vagyok, de még mindig nem tudom magam mögött hagyni ezt, ugyanis alakulóban volt egy kapcsolatom egy sráccal, aki mint kiderült, együtt dolgozik az egyik volt osztálytársammal. Az osztálytársam elkezdett sztorizgatni rólam, a srác pedig, akivel alakulóban vannak a dolgok, rákérdezett, én pedig az igazat mondtam. Azt mondta, kell egy kis idő neki, mert nagyon összezavarodott, ő ritkán tapasztal olyat, hogy két ember ennyire a szöges ellentétét állítsa ugyanarról a dologról, hogy ordas ribi vs szűzlány. Azt is kérdezte, hogy ha így van, ahogy mondom, miért nem beszéltem neki erről.

Tényleg beszélnem kellett volna? Olyan "szégyenfoltokról" is be kell számolnom, amik nem történtek meg? Vagy ismerkedéskor már a kamaszkori traumáimat kellene a másikra zúdítanom? Csak én érzem abszurdnak?