Nők által ignorált férfiak! Hány évesen fogadtad el hogy nem lesz társas életed?

Én is olyan 25 környékén jöttem rá hogy ez nekem nem nagyon fog menni. Van egy velemszületett betegségem emiatt alapból nincs önbizalmam. Az egész gyerekkorom meg fiatalságom szorongva telt el, rettegtem az alkoholista tróger agresszív apámtól, a suliban is magányos voltam, teljesen befordultam. 18 évesen megvertem a semmirekellő faterom és kidobtam otthonról. Így indultam el a felnőtt életbe agyontraumatizálva és egy hatalmas szocializációs hátránnyal. Próbáltam dolgozni magamon de átütő sikert nem értem el az önfejlesztésben, csak a pofára esések jöttek sorban. Hozzád hasonlóan az alkoholnál kötöttem ki de ezt mára azért sikerült rendesen visszavenni, néha iszogatok minőségi bort, néha sört de részeg már vagy 7-8 éve nem voltam. A harmincas éveimben annyira összekaptam magam hogy a német keresetemből vettem egy lakást itthon. Meg kipróbáltam ezt-azt hogy mivel tölthetném ki az időmet, lettek hobbijaim. Elkezdtem prostizni mert gáznak éreztem a szűzességet. Ennyi a nőkkel való kapcsolatom. Elmúltam 40 éves és itt tartok. Az a szar hogy az eszem tudja hogy soha nem lesz olyan életem amilyet szeretnék, a nullához közeli az esélye annak hogy nekem valaha is lesz párkapcsolatom, de teljesen beletörődni mégsem tudok ebbe, mert bár elnyomom magamban ezt az érzést de nagyon szeretnék kötődni valakihez. De azt is tudom hogy ha oda kerülnék akkor elrontanám. Semmilyen párkapcsolati tapasztalatom nincs szóval ez borítékolható. Te még fiatalabb vagy, te még kihozhatsz valamit az előtted álló időből. Én meg egyre inkább úgy vagyok vele hogy ebben ennyi volt-van, talán majd egy másik életben jobban összejönnek a dolgok. Az embernek nincs végtelen ereje a magányos harchoz.

2:Álom álom, édes álom.

Kb 28 éves koromban fogtam fel, hogy önbizalom és tapasztalat nélkül csekély esélyem van egy boldog, jól működő pàrkapcsolat kialakítàsàhoz, így feladtam. Mamàr, 33 évesen egyàltalàn nem keresgélek. Volt idő, amikor bàntott, de jelenleg úgy érzem, boldogan élek. Sokat melózok én is, sikerült felküzdenem magam vezetői pozícióba, viszont hazaérve azt csinàlhatok, amit csak szeretnék. Nincs felelősség és megfelelnem se kell senkinek. Megszerettem ezt az életstílust, meló utàn szabad vagyok, mint a madàr.

Kb 30 évesen adtam fel a küzdelmet. Alapjáraton egész jóképű lehetek. Van eszem és átlagos életem. Viszont valami átok miatt a súlyproblémámat minden kitartás és erőfeszítés ellenére nem tudtam leküzdeni. Vékony nők tetszenek de nekik nem jó kövér férfi. Így marad az egyedüli élet. Csupán a háziállataim tartják bennem a lelket hogy folytassam így az életet.