Beleuntál már a társkeresésbe egyedülálló 30-as férfiként?

Sosincs szerencsém. A Nőknek szexre se kellek.

Kulturált, kedves, udvarias, művelt, olvasott naprakész fiatal férfi vagyok. Régebben futottam is (ma már nem).

Végigmentem a netes tárkeresőkön. Először az ingyeneseken, aztán kifizettem egy hónapot de semmi. Próbálkoztam rámenősen, udvariasan. A legjobb eredmény amit elértem az volt hogy jó fej vagyok legyünk barátok csak, meg ő még nem érez így megy úgy.

Sose volt barátnőm de így 30 felé arra jöttem rá, hogy a nők anyagiasak az evolúció miatt. Arra is rájöttem valószinüleg ronda vagyok és nem vagyok jó parti már csak az értékrendem miatt sem.

Csak a külső számít!!!! És főleg az arc. Erre jöttem rá. Próbálkozhatok én bármivel, ha egyszerűen nem kellek senkinek. Belefáradtam megtörtem: ez egyik profilra az egyik társkeresőn az volt kiríva ronda fiúk minek regisztrálnak. - Na ez a nők hozzálássa a témához.

Megfigyeltem azt is, hogy a nők ösztönösen vonzódnak a primitív, bunkó, emberekhez akik nem rendelkeznek érzelmi intelligenciával sem.

Igazából már teljesen megszoktam az egyedüllétem, a társtalanságot. Barátaim sincsenek már, látva hogy nem kellek senkinek lekoptak, magamra hagytak. Magam birkóztam meg az előttem álló nehézségekkel. Semmilyen fizikai segítséget soha nem kaptam. Az volt a mélypont mikor idegösszeomlásom volt a felgyülemlett problémák miatt. Azóta már leszrok mindent. A napok jönnek mennek, dolgozom. Szabadidőmet próbálom értelmesen eltölteni.

Azt érzem, magamra hagyott mindenki, mert más vagyok mint a többiek külsőre és belsőre is. Nem azt mondom, hogy hibátlan vagyok, nekem is vannak hibáim csak más a hozzáállásom a dolgokhoz. A tömegek, a többiek mintha felszínesek, kistestűek és nagyon ostobák lennének.

Sokszor elegem van ebből az egész rühes életből, mert mint írtam már belefáradtam abba hogy bármit teszek az nem jó a nőknek mert én, én vagyok és nem tudok más lenni. Nekem is van lelkem én is érzek csak valahogy a magyar társadalom a "másságot" nem tolerálja, gyűlöli utálja.

Kimegyek az utcára, ugyan azok a ruhák, ugyan úgy néznek ki a lányok-fiúk. Véleményük nincs csak az hogy Carpe diem meg YOLO. Kiábrándultam a nőkből, de nagyon. Iszonyatosan és tényleg nagyon sok próbálkozáson túl vagyok.

Menthetetlennek érzem a civilizációt, az embereket, a fiatalokat és mindent ezzel együtt hiábavalónak is az életet.