Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A gazdag pasik nagyobb több likeot kapnak tinderen?
#3
A profilomba én is kitudnék tenni ilyen random autóval készült képeket, ha nagyon akarnék. A valóságban meg az van, hogy vezetni sem tudok, nem még ilyen autóm legyen.
N
Az én vőlegényemnek átlagos képei voltak, bicajjal a Törökugratónál, valami random bográcsozós kép, meg még 1-2, ami teljesen hétköznapi, tipik szürkepólós ember.
Fél év kapcsolat után beavatott az életébe, hogy köszöni a bizalmamat, és megkérdezte, hogy nem szégyen-e BKV-val járni?
Mondtam, hogy nem, az a fontos, hogy akkor is együtt lehetünk, és azt is megértem, hogy nem akar magához elvinni, mert szégyelli, hogy omlik a vakolat.
Akkor megölelt, letérdelt, csak ketten voltunk pont, és megkérte a kezem.
Igent mondtam gondolkozás nélkül.
Majd említette, hogy ez semmi.
Elmentünk hozzájuk, 1 db Porsche fogadott, emellett egy szerény, de belül extrás családi ház, minden, amit el tudtok képzelni, persze nem aranyozott meg járólapozott kriptára kell gondolni.
És feltette a nagy kérdést, hogy nem szeretnék-e hozzáköltözni?
Akkor mondta el, hogy informatikus mérnökként dolgozik, teljesen home officeban van.
Nem minden a külső
#8, fél évig egy szakadt senki volt, és így mondtam neki igent.
Végtelenül figyelmes, törődő volt, és a mai napig az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!