Miért nem találsz magadmellé férfit?

Ha esetleg valakit érdekelne egy társkeresö

Ducitárs.hu

Fogalmam sincs...

Állítólag a külsőmmel semmi gond. Eleinte nem vagyok valami szórakoztató, de ha találunk egy jó témát, akkor beindul a beszélgetés. Talán ott bénázom el, hogy írásban nehézkes kialakitani a kezdeti vonzalmat, így hamar megszakad az ismerkedés és ha nincs szabadidőm, fáradt vagyok, akkor eltűnök. És nehéz is találni olyat, akivel kölcsönös a szimpátia, vonzalom, komolyan is veszi a kapcsolatot. Én harmonikus kapcsolatra vágyom, nem bohóckodásra.

27 éves vagyok, sosem volt senkim. Van itt önbizalomhiány, visszatérő depresszió, szorongás, most már járok terápiára, de a húszas éveim elején folyamatosan azt éreztem, hogy így próbálkoznom sem ér, mégis kinek kellenék. Részben az sem segített, hogy valóban nem működtek az emberi kapcsolataim, rossz társaságokba keveredtem, ahol nem értékeltek és nem tudtam a jó oldalam mutatni. :(

Azonban később rájöttem, hogy önbizalomhiány ide vagy oda, nekem is vannak bizonyos elvárásaim, mert nagyon ambíciózus típus vagyok, már a 3. Diplomámat csinálom, és nem szeretnék olyan párt, aki csak teng-leng. Valamiért mindig bevonzom az ilyen udvarlókat, és utólag kiderül, más gondok is vannak velük, pl: hogy tárgyként tekintenek a nőkre, iszonyatosan rasszisták, hatalmas az egojuk, stb... aki szorgalmas, értelmes fiatalemberrel találkoztam, ők jó okkal nem egyedülállóak már.

Szóval kezdem úgy érezni, hogy akivel intellektuálisan is egy szinten vagyunk, már nem tudna találkozni velem, hiszen foglalt. :(

Egyébként az önbizalomhiányom továbbra is azt mondatja velem, hogy unalmas is vagyok, meg sajnos nem is vagyok elég szép, plusz hiába szeretek főzni, a háztartás vezetése nem az erősségem. Egyszer dolgoztam egy olyan csoportban, ahol mind a 4 kollégám élére állított tervező típus volt, teljesen ki voltak akadva azon, hogy én nem vasalok és időnként bizony szalad a lakásom, mert egyedül élek és senkinek se kell megfeleljek, akkor mégis minek törjem magam. A férfi csoporttársam volt a leginkább rendmániás.

Szóval most már jól ismerem a hiányosságaim, az igényeim, olyan dolgokat nem tudok megváltoztatni, mint hogy rendszeretőbb legyek, mert nekem ez nem fontos, nem ilyen a természetem.

Ezen kívül nyilván nem vagyok extravertált, nem szívesen szolgálnám ki a párom vendégeit minden héten az egyetlen szabad napomon, ami jelenleg van, vagy random akármelyik nagyon fàradt estémen, de ha nem én látok vendégül, én sem mennék minden héten valakihez, ha nem muszáj. Ismertem pár ilyen kapcának befogott feleséget, mindannyian elváltak végül a férjüktől.

Túl domináns vagyok, ragaszkodom a saját teremhez, határaimhoz és nekem fontos az egyenlőség munkában, háztartásban, magánéletben.

Az extravertált emberek nem szokták tisztelni a hataraim én meg már feladtam, hogy velük kijöjjek.

Csak hát 1 intro nő meg 1 intro férfi vajmi nehezen találkozik az életben. Társkeresőn sem akarnak párkapcsolatot, csak szexet, mert annyira maguknak valóak tudnak lenni, hogy biztosan nem akarnak kapcsolatban élni valakivel.

Én kész lennék áldozatot hozni, de igen, tudom, bizonyos tulajdonságaim senki kedvéért nem fognak már változni.

"nem szeretnék olyan párt, aki csak teng-leng"

a francba :(