Nem incel férfiként kérdezem, hogy mégis hogyan léphetnek előre az incelek?

Mit tehetnek?

Tegyük fel ott van Krisztián* 27 éves szűz, incelnek gondolja magát. (Az is) csóró és dagadt.

Tanuljon tovább , fogyjon le! Legyen kitartó mert olyan 38-40 éves korára már tarthat ott anyagilag és külsőre hogy lehessen egy negyvenes barátnője. Neki kimarad a fiatalsàgàból a csajozas. Így járt

Pedig a megoldást leírtad. Pszichológus, edzés, önfejlesztés, stb. Igen, időbe telik. Sok időbe ráadásul. De amíg lelki roncs vagy addig egy párkapcsolatban is az lennél és a másikat is tönkretennéd.

Úgyhogy fejlődj amennyire időd és energiád engedi és előbb utóbb meglesz az eredmény.

Nem incelként hogy lehet ekkora baromságot kérdezni?!

Mi azzal a gond, ha valaki nem akar pszichológust játszani egy érzelmi sérült mellett? Vagy ha egyből szeretné élvezni a kapcsolatot? Ha az elején se jó, a szerelem ki se alakul. Lassan a jóqurvaanyját a nőknek, amiért nem állnak össze egy szellemi fogyatékossal. Semmivel se rosszabb egy értelmi sérült, mint egy érzelmi sérült. Sőt, lehet, hogy gyermeki ártatlansággal és őszintén tud szeretni. Mit tehet ő arról, hogy az IQ-ja 60? Sőt, ettől még lehet nagyon szép vagy izmos és magas adonisz.

Hagyjuk már ezt a picsogást, hogy a fiatal, csinos nők a legjobb jelentkező helyett érjék be a selejttel. Aztán majd válogasson 30 felett, mikor jöhet a gyerek? Amikor egyesek szerint már értéktelen. Főleg, ha volt már (több) szexpartnere.

Szerintem meg fogadja el mindenki, hogy a fiatal felnőtt éveink valók arra, hogy családalapításra párt találjunk. Erre meg egyértelműen a legjobbat akarjuk. Az egyáltalán nem szempont, hogy sokak szerint egy 20-25 éves nő csak szexre jó, és a férfiélet lényege, hogy ilyenből legyen minél több trófea.

pszichológus

megfelelő szociális kör

hobbik

életmódváltás

nyitottság, tisztelet, figyelmesség

Szerintem a meglévő inceleknek marad az, hogy kitartóan küzdenek, vagy maradnak magunkban, valahol elbújva, mint Hókuszpók.

A fiatal generáció az, amit segíteni kéne, hogy ne 30 körül essen le a tantusz, hogy béna, szociálisan alul teljesít és kiközösített lesz, amíg ezen nem változtat, mert akkor már cseszheti.

Én 14 évesen beláttam, hogy teljesen vakon vagyok a szociális témákban. Nem értettem mi alapján választják a fiúk ezt, vagy azt a lányt, hogy mi alapján szövődnek és maradnak meg barátságok, hogy, hogy építenek emberek szociális hálót maguk köré. Mindezt úgy, hogy én soha nem voltam kiközösített. Ha eleve kívülálló vagy, talán elev veszett ügy.

Úgyhogy azóta is próbálom behozni a hátrányom, ami lehetetlen. 26 éves vagyok és még mindig küzdök a magam hiányosságaival. Ha most állnék neki, talán már nem is lenne semmi értelme. Mert az ember nem alakítható a végtelenségig. Nem minden seb gyógyítható, nem minden károsodás hozható helyre. Márpedig, ha nekem relatíve jó szociális érzékkel (ösztönösen jól tudok helyezkedni, cuki tudok lenni, emiatt nem kerültem perifériára régen), úgy, hogy nem voltam igazán bántva, csak a családom olyan amilyen, erősen irtovertált vagyok és a szociális minták hibásak, nehezen felismerhetőek számomra, (tehát sok ittenihez képest gól pozícióból indulva) fiatalon megkezdve a tudatosítást és önfejlesztést, 12 évbe telt, hogy kb a felnőtt szintet tudjam hozni, ne lógjak ki látványosan, akkor mit csinál valaki, mennyi erő, idő, gyakorlás, mire egy berögzült rossz és hiányos szocializációt helyrehoz felnőtt fejjel?

Nem gondolom, hogy a többség képes rá. Mert valóban minimális lesz a közbeni pozitív megerősítés az elején. Évekig.

Szóval, a felnőtt generáció szerintem így járt, a gond, hogy a tiniken se próbál senki segíteni.

Ha az én gyerekem is sérült lesz, az első pillanattól azon leszek, hogy fejlesszem, támogassa, szakemberrel, terápiával, bármivel. Sőt, eleve igyekszem majd pici korától szocializálni. Hogy ne gimiben, vagy még később jöjjön rá, mi a baj vele. Szerintem ennyit lehet tenni az incel helyzet kezelésének érdekében.