Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejönnél egy olyan személlyel akinek nincs meg az egyik végtagja?
10 de azért az kicsit más eset, mint úgy megismerkedni valakivel, h ez történt vele.
Én így azt mondom h nem, de sosem lehet tudni.
N 30
Az előző albérletben volt egy tündéri, fiatal pár. Tök értelmesek, kedvesek voltak, a lány meg egyszerűen annyira bájos, annyira jó kisugárzása volt. Olyan kedves, megnyugtató, mosolygós, mondtam is páromnak, hogy amúgy en olyan szívesen barátkoznék is velük.
A találkozásunknál kis idő után esett le, hogy a lánynak nincs meg a kézfeje. Mégis ugyanúgy volt párja, ugyanúgy éltek mint bármelyik fiatal, de nekem ritkán volt valaki ennyire szimpatikus elsőre.
Magamra térve meg: ha megéri valaki, mert jól érzem magam vele, akkor nem kizáró ok. Ehhez nyilván meg kell ismerni.
Nem tudom. Lehet olyan személyisége, ami miatt igen, pl. munkahelyen, kiránduláson vagy valamilyen közösségben megtetszhet annyira. De pl. társkeresőn valószínűleg nem, amikor van sok más jelentkező és csak ennyit tudok róla és kb. 15 másodpercet szán az ember egy fotóra/adatlapra. A másik, hogy szeretnék családot, tehát kérdés lenne ez is, milyen mértékű, mennyire korlátozza.
A munkanélküliség más. Az 1-3 hónapon túl inkább feltételezi a szorgalom hiányát (értve munkaképes egyed esetén). Itt is családban is gondolkodom, mert inkább menjen a mekibe vagy futárnak vagy utcát söpörni diplomával, mint üljön otthon anyunál várva a tökéletes ajánlatra. Nem hiszem, hogy a munkanélküliség időszaka az optimális társkeresésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!