Fiúk, Lányok, ti összejönnétek 1 vagy 2 gyereket nevelő elvált személlyel?

Nem. Saját gyereket sem szeretnék.

Van különbség amúgy, ha özvegy, akkor "nevelheted" a gyereket, nem csak a megtűrt harmadik vagy.

N

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb..

SOHA! F.39

SOHA. Se gyerekessel, se elválttal, se özveggyel nem jöttem volna össze.

-Saját gyereket sem szeretnék, másét pláne nem viselném el, vigyázni rá pláne nem fogok-nem vállalnám érte a felelősséget, mert ha valami baja lesz engem vesznek elő

- A házasság nekem fontos, számomra érzelmi értéke is van, olyannal szerettem volna megélni akivel mi ketten együtt, először éljük át, esküszünk meg, kötjük össze az életünket, hivatalosan egy családdá válunk általa. Számomra van ennek valami varázsa, de nem úgy, hogy a 2., 3. vagy sokadik feleség vagyok. Az egyetlen akartam lenni.

- Egy halott szerelmet szerintem nem lehet soha igazán elfelejteni. Nem akarok más árnyékában élni. Hisz, ha az illető nem hal meg, akkor mi az adott személy kedvesével nem is lennénk együtt. Nem akarok pótlék lenni, de ebben az esetben annak érezném magam.

Egyébként férjnél vagyok, mindkettőnknek egyetlen házasság, gyerektől mentesen, 2 szép kutyussal.:) 33/N

Soha. Én a saját házastarsammal közös gyerekeimet szeretném nevelni, nem más fattyait.

Nevelje mindenki a sajátját!

Érdekes ez a "személy" megfogalmazás, bár gondolom a nemet akarod általánosítani ilyen módon.

Van aki már eleve a gyerekes szülővel ismerke3dést kizárja, itt nem kérdés ez.

Aki elvált annak ott a volt férje, a gyerekének az apja, aki vélhetőleg valamilyen szinten a gyerek miatt megjelenik a család életében. Ha a kapcsolat jó a válás után is, ez elfogadható, de ha balhésan váltak el, már macerásabb.

A gyereknél összehasonlítási alap lehet a szülő, és egy pótapa/pótanya sosem fog felérni a szemében a saját szülő szintjére. Legalábbis egy bizonyos korig biztos nem.

Az özvegy esetében félő,hogy a gyászt sosem tudja feldolgozni se a szülő, se a gyerek, valahol mítoszként mindig ott lesz a család életében az elvesztett, és esetleg még nemlétező jótulajdonságokkal is felruházott szülő.

Mindkettőnek van kockázata, lehet hátránya, de ez egyénfüggő. Akár jól is lehet kezelni az ilyen helyzeteket kellő intelligenciával,toleranciával, odafigyeléssel és szerelemmel.

Jelen esetben semmiképpen sem. Ha én magam is elvált/özvegy lennék gyerekekkel, akkor viszont csak ilyeneket keresnék. Egyrészt a hasonló életút miatt valószínűleg jobban megértenének, másrészt valószínűleg ugyanúgy nem akarnának újabb esküvőt, még több gyereket, mint én.

Viszont így, hogy boldog házasságban élek, és egyelőre nincs gyerekünk (csak egy cicánk), így persze alapból nem, de ha gyermektelen egyedülálló lennék, akkor sem. Én szeretnék saját gyereket, és bár alapból nem vagyok ellene a "más fattyát nevelni" dolognak, mindig félnék tőle, hogy az elsőszülötteit jobban, másképp szereti, mint az esetleges közös gyerekeinket (ha nem akarna közös gyereket, akkor meg az lenne az egyértelmű válóok). Plusz én meglehetősen féltékeny és birtokló alkat vagyok, bár ésszel felfognám és tolerálnám az ex állandó jelenlétét az életünkben, ami ugye a közös gyerekeik miatt elkerülhetetlen, nagyon frusztrálna és rendkívüli módon zavarna a dolog, ami végül biztosan a kapcsolat rovására menne (ezért jobb az, ha én is elvált vagyok, mert akkor nem kell féltékeny szemekkel mustrálnom a volt feleséget minden alkalommal, amikor a gyerekeit hozza látogatni).

Ha özvegy lenne, akkor meg magamból kiindulva nem mernék belevágni a dologba. Akkor is ott van a félelem, hogy az elvesztett első házastárstól származó gyerekeit jobban szeretné, mint a mi közös gyerekeinket, de meg egyébként egyetértek az egyik korábbi válaszolóval, nem tudnék megküzdeni egy emlékkel, sosem tudnék felérni az elvesztett párhoz, mindig úgy érezném, hogy csak pótlék vagyok, és ráadásul még csak jogom sincs fellázadni ez az érzés ellen, hiszen gyászolót nem vádolunk meg ilyesmivel. Ha én is özvegy lennék, akkor talán könnyebben tudnék ezzel megbirkózni, sőt, örülnék is neki ha azt érezném, hogy a közös múlt miatt csak még inkább megért engem. Egyébként viszont nem hiszem, hogy lenne bennem bátorság a dologhoz.

NEMÖ!

32/f