Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy kedves ismerősöm sokat adott, kezdeményezett, ígért, majd az egészet visszavonta. Hogyan kellene reagálnom? Haragudni? Hálásnak lenni? Ignorálni?
Már ismertük egymást egy ideje és egyre közelebb kerültünk, ő egy nagyon vonzó személy, és sok olyan jellegű véleményt nyilvánított, hogy különleges vagyok, értékel bennem bizonyos dolgokat, többet akar tőlem, magától jött én nem kértem de mindig is nagyon tetszett. Ez hosszú időn keresztül lassan zajlott, nem egy annyira hirtelen rámenős történet.
Majd egy ponton meggondolta magát és úgy döntött, hogy nem akar tőlem semmit, mégsem vagyok az esete. Ez után nem olyan sokkal pedig összejött mással.
Többféle érzelem kavarog bennem. Egyrészt haragszom, hogy ígért valamit, nagyon ígéretesnek tűnt ez az egész egy komoly kapcsolatra, elhitette velem hogy ez lehetséges, majd pedig meghazudtolta az egészet, mindent, amit korábban közölt, pedig nem adtam okot rá. Valaki szerint ezek után semmi tisztelni való nincs benne. Egy másik ismerősöm szerint másképpen is lehet hozzáállni. Ne várjak el semmit és akkor nem ér csalódás, hálás lehetnék azért, hogy adott amit adott, szép szavakat amiket akkor őszintén úgy is gondolt, nem tartott örökké de ne támasszak ilyen elvárást, csak örüljek annak ha kapok ilyet. Megint más azt monda, hogy egyszerűen csak ne foglalkozzak vele, lépjek túl rajta. Mind a három szemléletmóddal tudok részlegesen azonosulni.
Nem részletezem a nemek feloszlását, mert ha ezt elmondanám, észrevételem szerint a válaszolók szeretik favorizálni a saját nemükhöz tartozó szereplőket a történetekben, pedig igazságosan, egyenlően kellene megítélni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!