Őszintén! Gonosz vagyok, hogy akár mások halálát kívánom a saját helyzetem reménytelensége miatt/ellen?

Nem vagy velejéig gonosz ember, de sajnos velejéig incel vagy.

Erre anno sok tanácsot írtam (nem egyszer), hogyan lehetne belőle kitörni, de mindig ment a megmagyarázás, tehát nincs mese:

magányos masztimatyiként fogod leélni az egész nyomoronc inceléleted.

És mielőtt nekikezdhetnél fröcsögni: nem, nem a nálad jóképűbb férfiak és nem az "elkényelmesedett" nők a hibásak ezért, hanem egyedül te.

Nekem az ember tragédiája jutott eszembe :

"Sokan bizon, többen, mint ujjamon

Számíthatok. - Szomszédimat, igaz, agyonverém már mind, de hasztalan,

Mindég kerűlnek újak; s oly kevés a fóka-faj. Ha isten vagy, téged, könyörgök, hogy kevesb ember legyen s több fóka."

De találtam még egy részt, ahogy ezt a pár mondatot kerestem, ami a kérdezőt idézi, azt is ideteszem, már csak azért is, hogy némi kultúra is jusson mára a sok kesergés között:

" Igen, igen, akármint képzelődöl,

Mindég az állat első bennetek,

És csak midőn ezt el birád csitítni,

Eszmél az ember, hogy nagy gőgösen

Megkeresse azt, mi első lényege."

Nekem is azt mondta egy csetes haver csaj hogy gonosz undorító ember vagyok, mert én is gyakran vicceltem a háborúval. Hogy ha meghalnak az emberek (főleg a ferfiak) akkor nekem is jut majd vékony nő! Én betegség miatt vagyok túlsúlyos és ezért a hihetetlen személyiségem és tehetségem (más dolgokban) sem elegendőek hogy lehessen barátnőm.

De hidd el kar a háború által kialakult esélyre várni! Ha neked is a kulsoddel van a baj? Akkor tegyél meg mindent hogy az megváltozzon! Sok sikert

Háborúban két dolog történhetne:

1. te is meghalsz

2. te túléled de a nőknek akkor sem fogsz kelleni mert egy háború általában nem pozitív irányba változtatja meg egy ember külsejét és természetét.