Mi az oka annak, hogy a nők sokszor nem azt választják, akinek stabil egzisztenciája van, hanem azt, aki jobban néz és lazább?

Ez most nem egy sirám poszt lesz, bár előre látom, hogy úgyis belém fognak állni.

33 vagyok, saját lakással (önerőből), jó munkahellyel, havi 5-600 nettó átlagosnak nevezhető bevétellel. Sportolok, de azért nem nézek ki csudajól, nem is vagyok ronda, fitt vagyok. Sokat spóroltam mindig is albérleten, vásárláskor, bulikon. Nem vagyok nagy partyarc, de aki megismer, az tudja, hogy rám számíthat akár egy életen át, az emberi kapcsolataimat mélységükben alakítom ki, nem felszínes-alkalmi szórakozás mentén. Vidám vagyok, jó a társaságomban lenni állítólag.

Ezzel szemben van egy haverom, nálam magasabb, jóképűbb, lazább és aktívabb, de anyagilag semmije nincs. Egész életében sodródott, ami pénze volt elköltötte arra, hogy mindig más országba menjen valami kuli munkát végezni, alkalmi módon bármit. Mondta is, hogy nem szereti, ha húzza a zsebét a pénz. A nők - amennyire láttam - fürtökben lógnak róla, többen akartak már tőle gyereket, letelepedni vele, családot. Mondom, se szakmája, se egzisztenciája, igaz, feltalálja magát, a jég hátán is megél (intézetben nőtt fel).

Nekem mindig is nehezemre esett, hogy párt találjak, és bár volt 1-2 jobb kapcsolatom, sosem tudtam kedvemre válogatni, a nőket nekem kellett hajtani és nem fordítva. Társkeresőn ha van heti 2 matchem akkor már jó vagyok.

Mi ennek az oka? Velem született lúzerség, vagy haverom csinál valamit nagyon jól? Esetleg a nők vannak ilyen bonyin összedrótozva, amit én nem értek, és mégiscsak a don juánság számít a stabilitással szemben?