Miért annyira ijesztő a távolság?

Lehetett volna több kapcsolatom is, de egyik sem jött össze. Most nyilván nem arra gondolok, amikor én nem éreztem a közös hangot vagy a másik stb. Konkrétan arról van szó, hogy a srácok beijednek kb 100-150 km távolságtól. Nem egy sráccal màr találkozót beszéltünk meg és általában össze is jött, nagyon jó volt az egész, teljesen egy nyelvet beszéltünk, a vonzalom és kölcsönös szimpátia is megvolt. Aztán mindig jött, hogy de a távolság és heti 1-3 találkozás nem elég és így semmi értelme sincs az egésznek. Itt most kimondottan az egyetemista korosztályról beszélek, akik nem 1 városban laknak és az egyetem városa sem egyezik. Igen, lennének időszakok, amikor keveset tudnánk találkozni, de vannak szünetek és vizsgaidőszak. De ez sem elèg. Őszintén nem tudom, hogy velem van-e a baj és nem ebben a világban élek és tényleg hülyeség… De szerintem az esélyt meg lehet adni, úgyis kialakul, kiderülne hogy egyáltalán működne-e. Nem házasságról van mèg szó. És nyilván a másik hiánya amúgy rossz érzés, de legalább a találkozások kárpótolnak, nem? Vagy én gondolom rosszul? Utána meg az idő úgyis eldönti és valamelyest tudunk igazodni egymáshoz…

És ilyen helyzetben mit tudnék csinálni a csalódottsággal és az egész tehetetlenséggel, hogy megint nem rajtam múlt, pedig minden nagyon szép és jó volt…?

És tudom, városon belül keressek, de ha egyszer nem így alakul, akkor nem tudok mit csinálni.

23L